Mérgező szüleim voltak, nem szégyen ez, nem én kértem, ezt dobta a gép, ezzel kell megküzdenem. Amikor ilyen szülők mellett kell felnőnünk, kismillió lelki sérülést szerzünk, amiket aztán hordozunk magunkban akkor is, ha nem akarjuk.
És bizony rendkívül könnyen tovább is adjuk a saját gyerekeinknek a szüleink által okozott sérüléseket, ha nem figyelünk oda eléggé.
Esetemben mániákusan figyelek, annyira más gyerekkort szeretnék a gyerekeimnek, mint amilyen nekem volt. Meg akarom őket óvni a lelki terrortól, nem akarom, hogy megismerjék, milyen érzés abban felnőni, hogy az anyjuk érzelmileg elárulja őket, mint engem a sajátom. Nem akarom, hogy ugyanolyan paranoiásan álljanak minden egyes emberi kapcsolathoz, mint én, mert azt tapasztaltam születésem óta, hogy ha magamat adom, azért büntetés jár. Nem akarom, hogy úgy járjanak, mint én, hogy harmincéves korukra tudják összerakni annyira a lelküket, hogy már jól tudjanak működni.
Minden olyan viselkedésforma, ami érzelmi károsodást okoz, vagy egy emberben lerombolja az önbizalmat, az mérgezőnek számít. A mérgező szülők úgy bánnak a gyerekükkel, hogy az elkezd a saját értékeiben kételkedni, azt hiszi, nem érdemel szeretetet, elfogadást, és nincs joga jól érezni magát. Forrás
Ez azonban azt is jelenti, hogy néha meg kell kérdőjeleznem saját magamat, amikor döntést hozok. Mert a reakcióim, döntéseim onnan mélyről jönnek, ahol bebetonozták magukat a szüleimtől kapott minták.
Képünk illusztráció
Kiirthatatlanok, csak nagyon tudatos odafigyeléssel küzdhetők le, ami őrült fárasztó néha. Egy kontrollkérdésem van, amit mindennap többször is felteszek magamnak, főleg akkor, amikor döntéshelyzetbe kerülök:
Mit gondolnak majd felnőttkorukban rólam a gyerekeim?
Mérgező szülő leszek én is a szemükben, és harmincévesen még terápiára járnak miattam? Attól függ a jövőjük, hogy én, az anyjuk tegnap, ma és holnap milyen döntéseket hozok, hogyan reagálok a hisztire, a felmerülő problémáikra. Attól függ, hogyan emlékeznek vissza a gyerekkorukra, hogy ma kiállok-e értük a tanárokkal szemben, ha igazságtalanság éri őket, vagy inkább megfelelési kényszerrel küzdve kushadok, és lehorgasztom a fejemet. Attól függ, mit gondolnak majd rólam, hogy ebben a pillanatban, amikor potyognak a könnyeik, átölelem őket, vagy inkább legyintek, hogy már megint túlérzékenyek. Attól függ, hogy milyen lesz a felnőttkoruk, hogy én most a párkapcsolatommal milyen példát mutatok, olyat, amiben áldozat vagy amiben egyenrangú fél vagyok.
A mérgező szülő nem tudja, hogy mérgező. Nincs meg hozzá a tudatossága, csak cselekszik, ahogy a belé égett minták diktálják. De nekem és neked van választásunk. Mert mi már ismerjük a mérgező szülők jeleit, tudjuk, hogy a gyerekkorunk miért volt olyan elcseszett, és van választási lehetőségünk, hogy komoly odafigyeléssel leküzdjük magunkban azt a programot, amit a szüleink belénk ültettek. Mi már tudjuk, hogyan lehetünk olyan szülők, akikre a felnőtt gyerekek nem a pszichoterápián panaszkodnak, hanem örömmel gondolnak rájuk. Reméljük, sikerül, reméljük, a mi gyerekeinknek már nem kell a mérgező szülők okozta sérülésekkel megküzdeni az életük során.
