Karácsony első napja volt. A játszótérre tartottunk éppen, hogy hároméves kisfiam kipróbálhassa az ajándékba kapott rollerjét, mikor szembe jött velünk egy család. Egy apuka két gyerekével, egy három év körüli kislánnyal és egy 6-7 év körüli fiúval, akinél egy hatalmas műanyag fegyver volt. Ekkora játék fegyvert még életemben nem láttam, akkora volt, mint egy vállról indítható rakéta, gondolom, karácsonyra kapta, azért is hozta magával a délelőtti sétára. Már a fegyver mérete is megdöbbentett, de a fiú tekintete talán még annál is jobban. Olyan volt, mint egy hivatásos katona, aki ide-oda járatva tekintetét, ellenség után kutat a kihalt utcákon.
Az egyik tiltja, a másik engedi
Kíváncsi voltam, vajon én vagyok túl elutasító a játék fegyverekkel kapcsolatban, vagy más szülők is hasonlóan gondolkodnak. Megkérdeztem ismerőseimet a témáról, röpke közvélemény-kutatásomból kiderült, hogy a többség nem lát kivetnivalót abban, ha a gyermeke játék fegyverekkel játszik, bár azt fontosnak tartják, hogy a szülők figyeljenek arra, hogy ne durvuljon el egy esetleges csata.
A negyvenes éveiben járó Jánosnak három fia van, így maximálisan érintett a kérdésben.
„Gyerekként nekem is volt játék fegyverem. Az anyai nagyapám már hároméves koromban készített nekem csúzlit és íjat. A fiaimnak én is csináltam fafegyvereket (kardot, lándzsát, pisztolyt meg puskát), és nagyon boldogan játszanak vele. A kommandózás közben hajlandók együttműködni, míg más alkalommal marják egymást. Ráadásul ez elsősorban kinti foglalatosság, így legalább jó levegőn vannak.”
A fiúk jó fantáziával vannak megáldva, egy faággal is elkardoznak. Ettől nem lesznek agresszívabbak, viszont megtanulják, hogyan működhetnek együtt csapatként, és azt is, hogyan viseljék el a vereséget.
Réka szerint, ha a játék fegyverek mellé beszélgetés is társul, akkor semmi gond nem lehet. „Ebben is – mint mindenben – egy tudatos szülő tud igazán segíteni a gyereknek. Beszélgetni kell arról, hogy mi milyen veszélyt rejt. Ha ez elmarad, az szerintem nagyobb problémát jelent, mint egy-két játék fegyver megléte.”
Vannak persze olyan szülők is, akik teljesen elzárkóznak a játék fegyverektől. Éva, akinek fia ma már egyetemista, egyetlen ilyen játékot sem vett, és nem érezte úgy, hogy ezzel a gyermeke kimaradt volna valamiből. Balázs sem érzi úgy, hogy 3 és 7 éves fiainak igénye lenne a fegyverhasználatra, annak ellenére, hogy látnak erre példát, az ovis társak között van pár fiú, akinek már komoly arzenálja van.
Fakardtól a AK–47-esig
A játék fegyverek terén ma már elképesztően széles a kínálat. Aki ilyesmit szeretne vásárolni, számos lelőhelyet találhat, a legnagyobb játékgyártóktól kezdve a kifejezetten „military játékokra” szakosodott webshopokig. Merthogy már ilyenek is vannak. A játékgyártók kitesznek magukért, minden kapható, a szolidabb lovagi jelmezektől és fakardoktól kezdve az élethű kézigránáton át, az eredetihez megszólalásig hasonlító, legendás szovjet AK–47-es géppisztolyig, melyhez még élethű hang- és fényeffektek is járnak. Az igazi küzdelemhez azonban nincs szükség ilyesmire, ahhoz egy faág is bőven elég.
Edit negyven évig dolgozott óvópedagógusként, így sok tapasztalata van a témában. „A gyerekek egy bizonyos kor elérésével szerepjátékokat játszanak. A kislányok babáznak, főzőcskéznek, a fiúk a katonásdit, a vadászos és a harcos játékokat szeretik. Ez régen is így volt.
Bármiből tudnak készíteni fegyvert, amivel kiválóan tudnak játszani. Építőkocka, legó, faág, a fantáziájuk határtalan.
Ez nem jelenti azt, hogy agresszívvé válnak, ha ezzel játszanak. Pályafutásom alatt voltak olyan gyerekek, akiknek soha nem volt a kezében ilyen harci eszköz, mégis ők voltak a legerőszakosabbak a csoportban.”
Anett szerint a saját készítésű fegyverek, vagy egy egyszerű fakard és az élethű fegyverutánzatok között ugyanaz a különbség, mint a felolvasott mese és a tévé közt. „Az egyik a fantáziát mozgatja, lehet várvédő hős, jedilovag, Robin Hood, Old Shatterhand, bármi. A másik készen osztja a primer gyilkológépi szerepet.”
Bojti Andrea gyermekpszichológus, a Gyermekpszichológus blog szerzője szerint is különbséget kell tenni a harcias játékok között.
Egy olyan tárgy esetében, amit a gyermek ruház fel képzeletével, mint például egy faág, lehetőség van arra, hogy elképzeljen egy helyzetet. Például azt, hogy ő és a barátja katonák, és legyőzik az ellenségeket vagy a sárkányt. Az ilyen, klasszikus értelemben vett szabad játék fejlesztő hatással van a gyermekekre, és ezzel ráadásul le is tudják vezetni az agressziójukat. Egy olyan játék fegyver azonban, mely nagyon hasonlít az igazira, és teljesen egyértelmű, hogy az egy fegyver, nagyon behatárolja a játékot és a gyerek képzeletét is. Ha mindenképpen műanyag játék fegyvert szeretnénk venni, a gyermekpszichológus azt tanácsolja, a nagyon élethű játék fegyvereket inkább mellőzzük, válasszunk színes, játékos vízipisztolyokat és kevésbé fegyvernek látszó tárgyakat.
Indiánok vs. szuperhősök
A mi gyermekkorunkban is voltak játék fegyverek és harcias játékok. Anett és nővére vízipisztollyal kommandózott a balatoni kert orgonabokrai között, mi, a bátyámmal műanyag katonákat vezettünk csatába. Bátyámnak komoly gyűjteménye volt kis indiánokból és cowboyokból, és persze neki is volt cowboykalapja meg puskája. Azóta azonban sok minden változott, a világban tomboló erőszak, ha csak a tévén és az interneten keresztül is, de belépett az életünkbe. Épp ezért nemcsak a valódi fegyverekkel szembeni ellenérzésünk nőtt, de sokan a játék fegyverekre is másképp néznek, és az erőszakot látják benne.
A mai világban mindenhonnan eljut hozzánk az információ, és eláraszt bennünket ez az infódömping, felnőtteket és a gyerekeket egyaránt. El kellene tudni ezektől vonatkoztatni, ez azonban sok felnőttnek sem megy, és egyre többen félnek a világtól. A gyerek számára pedig még nehezebb a valóságot a képzelettől elválasztani. Ezért van az például, hogy óvodáskortól gyakoribbak a rémálmok, ha a gyerek hallott vagy látott valamit, ami nem neki való. A fegyverek esetében is megtörténhet, hogy a gyerek a híradóban lát egy lövöldözést, majd kap egy játék fegyvert, és összezavarodik, nem tudja azt hová tenni.
A gyermekpszichológus szerint alapvető lenne, ha a gyerek kap egy játék fegyvert, a szülő üljön le vele beszélgetni, mondja el, hogy a való életben az egy rossz dolog, mi történik, ha valaki használja, és az is fontos lenne, hogy a szülő megtanítsa a gyereket „jól” játszani. A szülőnek abban is nagy felelőssége van, hogy mit mutat meg a gyerekének. Amit a gyerek megél, hall vagy lát, a játékban is visszaköszönhet.
Sajnos, sok családban egész nap megy a tévé, de találkoztam már olyan családdal is, ahol még éjszaka is be van kapcsolva a készülék, és olyanokkal is, ahol már egész kicsi kortól kezdve néznek horrorfilmeket a gyerekek.
A küzdelem fontos, nem a fegyver
A kérdésre, hogy a játék fegyverekkel való játék vezethet-e agresszív magatartásformák megerősítéséhez, nehéz egyértelmű választ adni. „Nehéz ezt vizsgálni, mert az is sokat számít, milyen közegben nő fel a gyerek. Azt gondolom, ha egy gyerek olyan családban él, ahol foglalkoznak vele, ahol nem megy egész nap a tévé, ahol figyelnek rá, ahol megbeszélik vele, ott ez jobban elfogadható. De a gyakorlat azt mutatja, hogy nem az ilyen családok vesznek valóságos játékfegyver-arzenált, inkább olyanok, ahol rengeteg játék van, de igazán senki nem figyel arra, mit játszik a gyerek, és mennyi tévézik.”
Sokan nemcsak a játékfegyvereket tiltják, de az agresszívnak tűnő küzdő játékokat is, ezek azonban nem feltétlenül rosszak a gyerekek életében. Bojti Andrea szerint az teljesen természetes, hogy a gyerekek küzdenek egymással, és azzal nincs is probléma, hogy ilyenkor a játék közben kiélik az agressziót is magukból. De ehhez egyáltalán nincs szükség élethű játék fegyverekre, helyette szervezhetünk nekik versenyeket, bátorságpróbákat, ahol megmérettethetik magukat, vagy elvihetjük őket valamilyen küzdősportra.
A küzdősport kifejezetten jó, mert ott nagyon egyértelmű keretek között tanulja meg a gyerek, hogyan használhatja az adott sportágat, vagy akár a fegyvert, például a vívás esetén. Van terep a küzdelemre, de megvannak a szabályok is, és alapvetés, hogy ezeket be kell tartani. Itt a gyerekek azt is megtanulják, hogy az elsajátított tudást a civil életben nem alkalmazhatják poénból.
Talán meglepő, de küzdősportokat magatartászavaros gyerekeknek is szokták ajánlani, egy jó edző személyisége és a küzdősport szellemisége ugyanis nagyon jó terápiás hatással bír.
