nlc.hu
Család
Sarlóval kaszabolta egymást két nyugdíjas

Sarlóval kaszabolta egymást két nyugdíjas

Különös, nem éppen a legerőszakmentesebb módját választotta két férfi nézeteltérésük rendezésének.

A Japánban élő, nyugdíjas Chikai Tamura péntek esti szórakozásképpen lement az egyik étterembe inni egyet. Nem sokkal később szóváltásba keveredett egy szintén idősebb férfival, ami elég gyorsan eldurvult. A vitából verekedés lett, majd amikor ez sem segített, Tamura egy sarlót is bevetett a harcba. Nem tudni, hogy eleve nála volt-e az eszköz, vagy valahonnan szerezte harc közben, a lényeg, hogy teljes erejével a másik férfi fejéhez csapta a szerszámot.

Szerencsére az ütés nem volt halálos, ráadásul a sértett megszerezte Tamurától a „fegyvert”, és belevágta a lábába. Tamura később azt mondta, hogy csak meg akarta félemlíteni ellenfelét, nem megölni. Az apró kifogások azonban nem voltak elegek ahhoz, hogy meggyőzze a rendőrséget, akik mindkét férfit letartóztatták, Tamurát gyilkossági kísérlet, társát pedig garázdaság gyanújával.

Sora News 24

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top