Ciprusról Magyarországra – „Egy idő után a tengerpartot is unod”

Brigi négy lányával és férjével Zsolttal úgy döntött, Ciprusról visszaköltözik a családjuk Magyarországra. „Februárban utaztam haza, hogy megmondjam az azóta már leendő főnökömnek, hogy a cégénél szeretnék dolgozni. Fel is vett. Maradok a szakmámban, építőipari gépszerelő vagyok itt Cipruson, és most Magyarországon is a legnagyobb darujavítással foglalkozó cégnél alkalmaznak majd” – kezdi Zsolt a történetét. Brigi és a lányok két héten belül Magyarországra költöznek, csak az apa marad tovább a szigeten néhány hétig még a munkája miatt. Az első találkozónkat le is mondják, mert mindenüket eladták már itt, és épp akkor tudott elszállítani valamit az egyik vevőjük.

Ülünk egy neves kávézó teraszán a szülőkkel és négy lányukkal, jó a hangulat. Az eltökéltség és a várakozás sugárzik belőlük, nyugtalanok, de nem a szó rossz értelmében véve, hanem inkább várakozással teliek. Még mielőtt megérkeztem, elhatároztam, hogy a kérdésre, amit minden épeszű ember fel akarna tenni nekik, hogy miért költöznek Ciprusról Magyarországra, feltétlenül választ kell ma kapnom. Mégpedig olyan választ, amit megértenek és el is fogadnak azok a magyarok is, akiknek a ciprusi élet csupán elérhetetlen álom. 

Gyors és határozott válasz érkezik a szülőktől:

Aztán csak mosolyognak, jól tudják, hogy magam sem hiszem el ezt. Talán azért is kezdenek el a jó dolgokról mesélni.

„Két gyerekünk született itt, persze hogy kötődünk Ciprushoz. Nagyon szép a sziget, tele mesés helyekkel. A tengerpartok, a Trodosz, ami a maga kétezer méteres magasságával a sziget egyik csodája. Többször voltunk fent, a nászutunkat is ott töltöttük, ugyanis mi itt házasodtunk össze. Ez is Ciprushoz köt minket. Szeretjük a régi falvakat, a köves utcáikkal és a régi házaikkal. Paphos egyszerűen gyönyörű, Limassolban is többször voltunk, de Észak-Ciprusra is átmentünk – nosztalgiáznak a szülők egymás szavába vágva, majd Brigi folytatja: – A tenger biztosan hiányozni fog egy idő után nekem.”

„A halumit, a helyi sajtot is nagyon szeretjük és persze az itteni kajákat” – szól közbe Zsolt, hozzáteszi, hogy reméli, a budapesti keleti éttermek kárpótolják majd őket. Csak hallgatom a szülőket, épp olyan csodákról mesélnek, amit magam is tudok Ciprusról. Brigi mondja, hogy a szigeten a tengerpartból és a templomból van a legtöbb, ezen jót nevetünk.

Mesélnek Dhekeliáról, ami angol fennhatóság alatt van, sokszor voltak ott is, szeretik. Agia Napáról, ahol tényleg óriási bulik vannak a nyári estéken, a vidámparkokról, amikkel tele van Ciprus. Mondják, hogy befogadóak, barátságosak a helyiek, nem nagyon vannak előítéleteik. Húsvétkor, ami itt a legnagyobb ünnep, meghívták őket ebédre a kis faluban, ahol laknak. Kiderül, Brigi itt szerezte meg a jogsiját, és a ciprusi tél nagyon szép, akkor ugyanis a legzöldebb a sziget. Jönnek sorra az élmények, és egyre nagyobb bennem a kérdőjel. Ha tényleg ennyire jó itt, miért akarnak elmenni? Látják rajtam csodálkozást, ezért váltanak is.

A macskák és a nénik szigete – mibe, hogy így még nem láttad Ciprust!

Az iskolarendszer egészen más Cipruson, az általános iskolában, ami a 6. osztályig tart, nem kapnak jegyeket a gyerekek, értékelést is csak alig. Leckéjük szinte soha nincs, verset nem tanulnak, a történelmet például számon sem kérik. A gimnázium 6 általános iskolai osztály után kezdődik, ott már komolyabban foglalkoznak a tananyaggal. Úgy érezzük, a gyerekeknek jobb lesz otthon tanulni. De nem csak ez motivál minket – mondja Brigi. – Itt egészen más az ellátási rendszer, mint Magyarországon. Miután a legkisebb lányunk megszületett, az állami segélyt – itt így nevezik – 9 hónappal a szülés után kaptuk csak meg. Négyszer voltunk bent a hivatalban miatta. Itt mindenre ráérnek, nem stresszelnek a hivatalnokok sem, az ügyintézés éppen ezért néha beláthatatlan ideig tart.”

Zsolt szerint az itteniek megszokták ezt a rendszert, ezért nehezen változnak errefelé a dolgok. „Az idősek közül sokan el sem hagyták még a szigetet. Meg itt az egyház a mérvadó. Ahol pedig az egyház az alapja az államigazgatásnak, az emberek életének, ott az egyház határozza meg a gondolkodást is.”  

Brigi helyesel párja eszmefuttatásán, majd folytatja a gyerekek ellátásával kapcsolatos gondolatait:  „Érezhető családi támogatások a negyedik gyereknél kezdődnek, most lettünk jogosultak rá. Családi pótlékot kapunk havonta, az arra elég, hogy a két kicsit be tudjuk adni magánóvodába, hogy dolgozhassak. Szülés után 3 és fél hónapot lehetnek otthon az anyukák a gyerekeikkel, utána nem jár szabadság, mehetnek vissza dolgozni. Itt a szigeten fizetni szinte mindenért kell, de járandóságok meg nem nagyon vannak” – mondja Brigi.

Zsolt a ciprusi egészségügyben szerzett rossz tapasztalatairól mesélve elmondja, hogy egyszer másfél órát várt egy kórházban ellátásra, mikor közölték vele, hogy nem is oda tartozik.

„Mire átértem a másikba, közölték, hogy csak a délutáni rendelésre van időpontjuk. Este fél 6-kor végeztem. Mehettem volna magánorvoshoz, de ott 40-60 euró a vizitdíj, nagyon drágák az orvosok. Akik azt hiszik, hogy külföldön minden fenékig tejföl, nagyon el vannak tévedve. Itt van egy sárga kártyánk, azzal vállalhatunk munkát, és azzal vagyunk jogosultak orvosi ellátásra, vizitdíj fejében. A felnőtteknek 6, a gyerekeknek 3 euró.”

Közbevetem, hogy Magyarországon sem feltétlenül jobb az állami egészségügyi rendszer, sok cikk jelent meg az utóbbi időkben a tarthatatlan állapotokról. A szülők azonban biztosak abban, hogy a ciprusinál jobb a hazai rendszer.

Ha szeretsz enni, Cipruson a helyed!

Kölcsönös győzködési kísérletek után Zsolt folytatja a költözésük okainak sorolását. „A másik nagy gondom, hogy én a technika embere vagyok, a rendszereké, az agyam erre áll rá, így választottam a munkámat is. Fontos, hogy szakmailag is tudjak tovább fejlődni, erre itt nincsen lehetőség. Magyarországon három-, hathavonta lesz angol nyelvű továbbképzésem. Amikor otthon voltunk, azt láttam, hogy nagyon sok a munkalehetőség. Persze vannak, akik elvándorolnak, de piaci szemmel nézve nekem ez csak jó. Én anno nem a politika miatt jöttem el Magyarországról. 19 évet éltem külföldön, többek között Izraelben. Azt hiszem, jó összehasonlítási alapom van. Úgy látom, otthon az embereknek arra van szükségük, hogy legyen munkájuk, legyen pénzük, lássák, hogy tudnak előre haladni. Hogy miért elégedetlenek mégis állandóan a magyarok? A mentalitásuk miatt. De ez nem érdekel minket. Majd megválogatjuk a barátainkat.”

Ahogy mélyülünk a beszélgetésben, úgy jönnek elő az egyre komolyabb érvek. „Mi úgy érezzük így a sokadik év után, hogy nekünk itt nincs előrejutás, valami másra vágyunk. Már egy ideje tanakodtunk, hogy hazamenjünk, néhány éve a ciprusi krízis után majdnem költöztünk. Akkor zárolták az összes bankszámlát, mert becsődölt a legnagyobb ciprusi bank. A tulajdonos görög államkötvényekbe fektette a pénzt. Mindenkiét. 50 eurót lehetett felvenni csak. Annyit kaptak az emberek, hogy ne haljanak éhen. Voltak, akik terményben fizettek a munkáért. De nem lett belőle felfordulás, az emberek higgadtan fogadták, hogy elveszett a vagyonuk. Ha ez otthon történik, biztosan nem élték volna túl az ország vezetői – meséli Zsolt, majd folytatja: – A lányaim jövőjét biztosabbnak látom otthon. A légszennyezettség sokszor aggasztó. A szálló por értéke gyakran nagyon magas. Közel vagyunk a Szaharához, a porral jönnek a betegségek.”

Brigi is panaszkodik az időjárásra. „A nyár iszonyú meleg, és egy idő után már nagyon unod a forróságot. Nem tudsz felfrissülni. Mi korán reggel mentünk ki a tengerpartra, de 10 órakor már indultunk is haza. Utána bent voltunk egész nap a lakásban. 

Zsolti már ki sem jön velünk, én szoktam kivinni a gyerekeket. Utána jön a szokásos rituálé: lefürdetem őket, kimosok mindent, kaját csinálok, etetek. Ha a hétköznapok rutinjává válik, egy idő után fárasztó ez is.”

Könnyebb lesz a megélhetés Magyarországon? – teszem fel az utolsó kérdést, amire Zsolt egyből le is csap: „A megélhetés szerintem nem nehezebb otthon. A kezdő fizetésem annyi lesz Magyarországon, amennyit itt kapok. Az árak pedig alacsonyabbak. Nekünk az alapvető élelmiszerek a legfontosabbak, hatan vagyunk. Itt egy kiló kenyér másfél, 2 euró. A legolcsóbb liter tej 1 euró. Otthon ráadásul ingyen járhatnak jó iskolába a gyerekek. Ami fontos szempont volt a döntésünkben, az még az, hogy Magyarországon sokkal több kedvezmény van a gyerekeseknek. Itt esélyünk sincsen arra, hogy házat vegyünk. Otthon a csok-ot szeretnénk majd igényelni. Most már csak a várakozás a nehéz, szeretnénk túl lenni ezen a másfél héten, hogy végre elkezdődjön az új életünk.”