Család

Félnek a tanárok a gyermekbántalmazási ügybe keveredett iskolaigazgatótól

Riportot készített az Index annak az angyalföldi iskolának két tanárával, amelynek igazgatója, Putnoki Zsolt gyermekbántalmazási ügybe keveredett. A pedagógusok gyomorgörccsel járnak be dolgozni, és szerintünk az igazgatónak fogalma sincs róla, hogyan kell vezetni egy iskolát.

A tanárok csak név nélkül mertek nyilatkozni az Indexnek, mert tartanak attól, hogy ha Putnoki marad az intézmény vezetője, további szankciókra számíthatnak. Az ügy előzményéről magunk is beszámoltunk, miszerint az intézményt vezető Putnoki Zsolt behívott egy roma diákot az irodájába, majd megpofozta. Az egyik tanár szerint az igazgató azután hívott rendőrt, miután meglátta, hogy a folyosón síró diák elmeséli a történetet az egyik pedagógusnak.

Egyikük hallotta azt is, ahogy az igazgató megfenyegeti a gyerek édesanyját, aki valószínűleg emiatt nem tett azonnal rendőrségi feljelentést a bántalmazás után. Állítólag nem ez volt az első eset, a tanárok szerint Putnoki korábban egy roma kislányt guggoltatott felemelt kézzel 45 percen keresztül az irodájában, majd amikor a kislány sírni kezdett, letehette a kezét, de az igazgató háromszor fejen ütötte.

A tanároknál most lett elegük, az Indexnek nyilatkozó pedagógusok szerint a tantestület eddig azért nem lépett, mert az igazgató megfélemlítette őket. Az is nehezíti az összefogást, hogy a tanárok között van néhány „csókos”, akik nem hajlandók erre.

„Most viszont betelt a pohár. Azonban továbbra is félünk, mert ha a felszólalásunk után sem történnek változások, akkor szankciók következhetnek” – mondta az Indexnek az egyik tanár, akik közül a legtöbben gyomorgörccsel járnak be dolgozni, a legutóbbi eset után pedig több mint tízen terveznek felmondani.

Kilencen akkor is otthagyták az intézményt, amikor Putnoki került az igazgatói székbe. A tanárok szerint az igazgatóról nem tudni, hogy mit csinál egész nap az irodájában, ahová napközben bezárkózik, elérni nem lehet. Nem teljesíti azt a törvényi előírást sem, miszerint az igazgatóknak napi négy órát kell tanítaniuk. A tanárok úgy tudják, Putnokinak semmilyen vezetői tapasztalata nincs, pedagógusdiplomáján a festék épp hogy megszáradt.

Az egyik tanárnak, aki rendezni akarta kapcsolatát az igazgatóval, azt mondta:

Vagy elmész,  vagy kicsinállak!

A tanárok elismerik, hogy vannak gondok az iskolában, de azokat nem ilyen embertelen módszerekkel kell megoldani.

Putnoki Zsolt az iskolavezetés előtt a Szabolcs megyei Újkenéz polgármestere volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top