nlc.hu
Család

Magyartanárok: jobb volt az idei magyarérettségi, mint a tavalyi

Elégedettek voltak a magyartanárok az idei magyarérettségi tételeivel.

Összességében sokkal jobb volt a 2018-as magyarérettségi már-már mintaszerű feladatsora, mint a tavalyi. A Magyartanárok Egyesülete szerint a kétszintű érettséginek pont az az egyik célja, hogy a kommunikációs készségeket ellenőrizze, az idei feladatsor pedig tökéletesen megfelelt ennek a célnak.

Egy diák a középszintű magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi vizsgán a kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnáziumban 2018. május 7-én.  MTI-fotó: Koszticsák Szilárd

Arató László egyesületi elnök izgalmasnak találta a szövegértési feladatot, ami világos volt, és jól lehetett vele dolgozni, de szerinte nem irodalmi kérdésről szólt. „Nagyon jó, hogy a távoli bekezdések közötti összefüggéseket is meg kellett keresni, az is jó, hogy szövegalkotással is ellenőrzik a szövegértést” – mondta az Eduline-nak Arató László. Hibaként említette, hogy a szöveg túl hosszú volt, és a feladatokból is sok volt, így sokaknak nem jutott idejük az érvelési feladatra, amiben csak az új ünnepek – mint a nőnap vagy a Valentin-nap – mellett lehetett érvelni, amit szintén hibának tartott Arató.

Ellenben a műelemző feladatokat az egyesületi elnök kiválónak találta, aki szerint a Balázs Béla-mesenovella nagyon izgalmas, és az összehasonlító verselemzés feladata is jó lett, mert most sikerült találni két olyan verset, amelyek valóban hasonlítanak.

ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top