nlc.hu
Család
A verbális bántalmazás sokkal gyakoribb, mint gondolnád

A verbális bántalmazás sokkal gyakoribb, mint gondolnád

Rhoberta Shaler párterapeuta a saját bőrén tapasztalta meg gyerekkorában, milyen egy bántalmazó anya mellett felnőni. Keserű tapasztalatait a munkájában hasznosította.

„Az anyám verbálisan és érzelmileg is bántalmazott. Tudtam ezt gyerekfejjel? Igen. Csak nem tudtam, hogy így hívják. Azt tudtam, hogy rosszul érzem magam tőle, és utáltam, hogy mindennap folyton kritizált. Elég gyakran hangoztatta azt is, hogy soha nem akart gyereket. Nem csoda, hogy egyke vagyok.

Bár éreztem, hogy nem helyes, ahogy viselkedik velem, gyerekként még csak mások szemén keresztül voltam képes magamat látni. Ami azt jelenti, hogy anyám torz véleményét tettem magamévá. Hol volt közben az apám? Amilyen gyakran csak lehetett, lelépett otthonról, ő sem bírta elviselni az anyámat. Olyan szakmát választott – nem véletlenül –, amivel hat hónapig távol lehetett anyámtól. Aztán betegeskedni kezdett, úgyhogy az évből megmaradt hat hónapból hármat kórházban töltött általában.

verbális bántalmazás gyerek

Képünk illusztráció – Forrás: Profimedia

Végtelenül magányos érzés, amikor bántalmazás áldozatává válunk, pedig nem vagyunk egyedül.

A Center for Disease Control and Prevention 2010-es jelentésében írták le azt a kutatást, amelyben 26 000 felnőttet vizsgáltak. Az eredményben megállapították, hogy a felnőttek 25 százaléka gyerekkorában verbális bántalmazás áldozata volt, 15 százalékát verték is a szülei, 12 százalék pedig szexuális bántalmazást szenvedett el családon belül.

Ennek következménye aztán lehet az, hogy mivel gyerekkorban hozzászoktak a verbális bántalmazáshoz, felnőttkorukban már észre sem veszik, ha bántalmazó párkapcsolatba kerülnek. Általában addig várnak, amíg már elviselhetetlenné válik a párkapcsolatban a helyzet, és jobb esetben ilyenkor fordulnak szakemberhez, hogy megtalálják a sikertelen szerelmi élet okát.

A verbális bántalmazás akár zárt ajtók mögött, akár egy bevásárlóközpont közepén történik, határozottan káros hatással van minden résztvevőre. Túl gyakori ahhoz, hogy szemet hunyjunk fölötte. Az áldozatokat elválaszthatja egy életre az egyenrangú párkapcsolatok lehetőségétől, márpedig mindenki megérdemli, hogy a lelkében szabad legyen.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top