nlc.hu
Család
Kérlek, ne beszélj az első randin az exedről!

Kérlek, ne beszélj az első randin az exedről!

A férfi megérkezik az első randira, majd öt perc múlva már az exéről beszél. Leginkább szidja, mint a bokrot, hogy micsoda egy kiállhatatlan nőszemély volt, és mennyire örül, hogy vége lett a kapcsolatnak.

Ülsz vele szemben, és nem is érted, mit keresel ott, képzeletben fogod a fejed, hogy már megint mibe keveredtél, kifelé pedig udvariasan hümmögsz, és igyekszel együttérzőn nézni. Amikor ilyen helyzetbe kerülsz, hogy a pasi az előző nőjét szapulja neked már az első randin, akkor felmerül benned, hogy rólad vajon hogyan beszélne a következő csajának, ha szakításra kerülne a sor. Természetesen ugyanígy. Mert ő az a fajta ember, aki nem bírja elengedni, nem bír elszakadni a saját múltjától, és dédelgeti a sérelmeit.

Ha annyi önuralma sincs egy férfinak, hogy legalább az első randin érdeklődjön a randipartnere felől, és helyette inkább csak sajnáltatja magát az exe miatt, akkor az nem sok jót ígér a jövőre nézve.

Az is lehet, persze, hogy nem az önuralmával van baj, hanem csak így akarja kivívni a rokonszenvedet, így szeretné felébreszteni benned azt az érzést, hogy „majd velem máshogy lesz, majd velem jól érzi magát, majd én megmutatom”. Ebbe a hibába könnyen beleesünk, valószínűleg nemtől függetlenül, férfiak és nők egyaránt. Aztán alaposan megjárjuk természetesen, ahogy a nyilatkozóink is tették.

Anikó már tanult a tapasztalataiból, és ha a randizás elején elkezd neki az exéről magyarázni a férfi, akkor inkább hamar lelép.

„Alaposan megégettem magam már ezzel, azóta ez az egyik legnagyobb vörös zászló, ami miatt faképnél hagyom bármelyik pasit, nézhet ki akármilyen jól. Az előző pasim nyitott azzal már az első randin, hogy elejétől a végéig elmesélte az exét, persze volt szegény csaj minden, csak nem szűz lány. Egy óra alatt már tudtam, hogy milyen hisztis volt, hogy nem engedte neki, hogy a barátaival találkozzon, hogy folyton hívogatta, érzelmileg bántalmazta, rosszban volt az anyukájával, és a végén még meg is csalta.

Akkor nem tűnt fel, hogy belesétálok a csapdába, és nem vettem észre, hogy elkezdett munkálni bennem szinte azonnal, hogy majd én megmutatom, hogy mennyivel jobb vagyok az exénél. Pedig annyira tipikus reakció.

Két évig voltunk együtt, ebből az első időszak szinte csak arról szólt, hogy ő kiheverje az exét, én meg mindenben igyekeztem épp az ellenkezőjét tenni annak, mint amit a csajról mesélt. Például sosem mertem felhívni, akkor sem, ha eltűnt három napra, mert nem akartam, hogy úgy érezze, én is folyton a nyomában loholok, és nem hagyok neki szabadságot, mint az exe. Nagyon meg akartam felelni neki, de persze esélyem sem volt, mert annyira felhalmozódott bennem a sok keserűség és feszültség, amiért nem lehetek mellette önmagam, hanem valaki ellentéte próbálok lenni, hogy végül inkább felrúgtam az egész kapcsolatot.”

első randi exek

Részlet az Új lány című sorozatból – Forrás: iMDb

Nem csak a nők sétálnak bele ilyen helyzetekbe, a férfiak is tudnának mesélni bőven.

Kristóf majdnem feleségül vette a nőt, aki pedig csak az exférjével volt elfoglalva.

„Elvált nőként ismertem meg Katát, két gyereke volt, ami engem egy kicsit sem zavart, úgy fogadtam el, ahogy volt. Az valahogy természetesnek tűnt, hogy mesélt a volt férjéről már az első randin, hiszen ilyen esetben, ha elvált emberrel randizol, csak megkérdezed a válásáról is. Az már kevésbé volt természetes, hogy utána is arról szóltak a napjaink, hogy az exférje hogyan keseríti meg az életét, nem fizet gyerektartást, és hogyan küzdenek egymással a gyerekek feje fölött. Inkább foglalkoztam volna magunkkal, szerettem volna, ha egyáltalán észreveszi, hogy van egy új pasi az életében, nem kell már annyira koncentrálnia a volt férjére.

Annyira akartam az egész kapcsolatot, annyira szerettem, hogy megkértem a kezét, és el is jegyeztük egymást. Aztán ahogy közeledett az esküvő, úgy lett egyre feszültebb a helyzet, úgy éreztem magam, mintha csak egy szerető lennék, akit titkolni kell az exférj elől.

Megtiltotta például a gyerekeknek, hogy beszéljenek rólam és az eljegyzésünkről az apjuknak, nem mondhatták el azt sem, hogy odaköltöztem hozzájuk, és ha jött a gyerekekért az apjuk, hogy elvigye őket láthatásra, akkor mindig el kellett mennem otthonról, előtte pedig el kellett pakolnom az összes cuccomat szem elől. Azzal indokolta mindezt a menyasszonyom, hogy nem akar felesleges vitát, és hogy az exférj biztos balhézna, vagy el akarná perelni tőle a gyerekeket, ha megtudná, hogy mi együtt élünk, és össze fogunk házasodni. Igazság szerint meguntam ezt az állandó küzdést, úgy éreztem, hogy nem tud megszabadulni a múltjától, nekem pedig nincs kedvem ahhoz, hogy hosszú évekig titkolt férjként éljek, úgyhogy inkább szakítottam vele.”

Természetesen nem az a helyes következtetés, hogy ne mesélj el semmit a múltadról a randikon, nem kell titkolózni, sőt az őszinteség nagyon is fontos, ha jó kapcsolatot szeretnél valakivel. Csak gondold át, hogy milyen stílusban nyilatkozol az exeidről, és lehetőleg ne az első randin zúdítsd egy félig idegen ember nyakába az összes párkapcsolati sérülésedet, mert lehet, hogy annyira megijed, hogy inkább menekülőre fogja. Az első randin a saját lelki sebeid helyett inkább a veled szemben ülő nővel vagy férfival foglalkozz, azzal biztosan nem fogsz mellé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top