nlc.hu
Család
Hadat üzent a sárga csekkeknek a pénzügyminiszter

Hadat üzent a sárga csekkeknek a pénzügyminiszter

Bár a Fidesz választási programjából nem derült ki, de a miniszterek első nyilatkozataiból világossá vált, hogy a vezetők Magyarország digitalizációs fejlődését kiemelten fontosnak tartják.

A Zsigmond Király Egyetemen tartott előadást Varga Mihály pénzügyminiszter, aki szerint többek között versenyképesség és a termelékenység javítása a legfontosabb. Varga fontosnak tartja, hogy a digitalizáció eszközei megjelenjenek Magyarországon, ahol az elmúlt időszakban brutális mértékben növekedett a készpénzforgalom. A miniszter szerint ennek csökkennie kell, a sárga csekkeknek pedig el kell tűnniük – írja a Portfoloio.

A Magyar Posta elektronikus posta központjának (EPK) sárga csekkeket borítékoló gépe – MTI Fotó: Soós Lajos

A hét elején Rogán Antal kancelláriaminiszter jelentette be, hogy ebben az évben búcsút inthetünk a TAJ-kártyáknak, mert az új e-személyi már azt is helyettesítheti.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top