Easha és Loveraj Rai, egy fiatal kanadai pár romantikázni érkezett a ködös Albionba. Az eljegyzésüket követően az egyik helyi fotóst, Dan Morrist bízták meg azzal, hogy lőjön róluk egy romantikus fotót, amint a fiú megkéri a lány kezét.
A tökéletes helyszín megvolt, a beállításban sem volt hiba, ám a pillanatot mégsem úgy sikerült megörökíteni, ahogy várták: egy fülhallgatót viselő kertész ugyanis lazán a kép közepébe sétált. A végeredmény egy olyan fotó, aminek a kertész lett a főszereplője, a szerelmespár pedig csak a hátteret szolgáltatja hozzá. Szerintünk zseniális.