Család

Nem kér bocsánatot a kempóbajnok anya, aki hasba rúgta 6 éves kisfiát

A nő tagadta a vádakat, amelyek szerint olyan brutálisan megrúgta a gyerekét, hogy leszakadt a kisfiú lépe.

Testi sértés miatt 2 év, 3 évre felfüggesztett börtönre ítélték azt a verőcei anyát, aki a vád szerint úgy hasba rúgta 6 éves kisfiát, hogy a gyereknek leszakadt a lépe. A bíróság emellett felfüggesztette a szülői felügyeleti jogát is – írja a Blikk.

A vádirat szerint a család tárcsán húst sütött még 2015 októberében, a kisfiú pedig kétszer is kiborította a részét. Anyja ezen annyira feldühödött, hogy hasba rúgta a fiát. A gyerek estére rosszul lett, kórházba szállításakor derült ki, hogy életveszélyes állapotban van a leszakadt lépe miatt. Csaknem egy hónapig volt kórházban.

Az egykori kempóbajnok anya tagadta a vádakat, azt mondta, egy ovis verekedés során sérülhetett meg a fiú. Az igazságügyi orvosszakértő azonban egyértelművé tette, a sérülés nem történhetett korábban, sem más baleset miatt.

Az anya ügyvédje azt mondta, nem tagadják a rúgás tényét, de szerintük az nem volt olyan erős, hogy ilyen sérülést okozzon.

Lehet, hogy a bocsánatkéréssel enyhíthetnék az ítéleten, de én ezt nem teszem meg, mert nem tettem semmit. Bencének volt lépsérülése, de azt nem én okoztam

– mondta a nő az utolsó szó jogán.

Bence már nem él az édesanyjával, úgy tudni, a nagyszülei nevelik. A lépét sikerült megmenteni, nincs maradandó fogyatékossága.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top