Louise Smith és lánya, Ellie az angliai Wiltshire-ben élnek, gyakran járnak el együtt szórakozni, az anya-lánya duó egyszer még egy ittas ibizai medencés partiba is belecsöppent. A 42 éves Louise és a 22 éves Ellie a legjobb barátnőknek tartják magukat, és állítólag mindent együtt csinálnak.
Bár Louise folyamatosan lopkodja lánya ruháit, és huszonéves fiatalokkal csetelget, Ellie szerint ez semmit sem változtat a köztük lévő egyedülálló köteléken. Ellie, aki édesanyja hajvágószalonjában dolgozik elmondta, hogy az emberek gyakran zavarba jönnek, amikor kiderül, hogy ők anya és lánya.
„Amikor elég idős lettem, édesanyámmal együtt kezdtünk el szórakozni járni, ekkor jöttek rá az emberek, hogy ugyanúgy nézünk ki – mondta Ellie. – Anyám nagyon jól mulat ilyenkor, eluralkodik rajta a partihangulat, néha jobban, mint rajtam. Még mindig szórakoztat, amikor az emberek megpróbálják kitalálni a koromat, és leesik az álluk, amikor kiderül, hogy a barátnőm igazából az anyám.
Akkor is az, amikor még azelőtt ellopja a ruháimat, hogy egyszer is felvettem volna őket. Szerintem ez inkább vicces, mintsem bosszantó. Szeretem, hogy az anyám a legjobb barátom.”
„Amíg elég fiatal vagyok, addig járok a klubokba, és igyekszem igazán élni. Ellie mindig is az én »kicsi énem« volt, a legjobb barátnőm lett, miért ne járnánk együtt szórakozni? Én az ő szekrényéből öltözködöm, ő az enyémből. Szerencsére hasonló stílusunk van” – mondta Louise.
Az anya-lánya duó nagyon élvezte azt is, amikor elutaztak Ibizára, Európa bulifővárosába.
„Valóban nagyon szórakoztató volt Ibiza Ellie-vel, mert jól csináltuk: voltunk egy medencés partin és az Ocean Beach Clubban is. Szuper, hogy felöltözhetsz szépen, remek italokat ihatsz a lányoddal közösen és még szép emlékeitek is lesznek” – mondta Louise.
Ahogy Ellie elég idős lett, a fodrászszalonban dolgozó lányokkal kezdett el klubokba járni, viszont az édesanyjával az évek alatt rájöttek arra, hogy igazából jól érzik magukat egymás és barátaik társaságában, így a közös bulizás állandóvá vált.
Még az ibizai utazáson is a szalonban dolgozó lányokkal együtt vettek részt. „Amikor velük vagyunk, csak egy baráti társaság tagjai vagyunk, nem pedig anya és lánya” – mondta Ellie.
Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy Louise mostanság kevesebbet látja a lányát, mert Ellie-nek új barátja van.