Család

50 év után derítette ki az igazságot saját elrablásáról egy férfi

Paul Fronczakot születése után rabolták el a kórházból, majd két év után találták meg, és visszakerült a szüleihez. Legalábbis annak idején ezt állították.

Dora Fronczak 1964-ben egy fiút szült az egyik chicagói kórházban. A gyereket azonban egynapos korában egy nővérnek öltözött nő elkérte egy vizsgálatra, de nem vitte vissza.

Nagyszabású keresőakció indult, hogy megtalálják a kis Paul Fronczakot, az FBI is bekapcsolódott a nyomozásba. Két év telt el, mire a szülők kaptak egy levelet az FBI-tól, amely szerint találtak egy gyereket egy bevásárlóközpontban, akinek a személyleírása illik az ő babájukra – írja 444 a BBC cikke nyomán.

Már akkor is kétséges volt, hogy tényleg a kis Pault találták-e meg, hiszen elrablásakor csupán egynapos volt, nem volt tőle ujjlenyomat, nem ismerték a vércsoportját, még a saját anyja is csak egy napot volt a csecsemővel. Csak egy fénykép alapján jutottak arra, hogy a megtalált gyerek füle hasonlít Pauléhoz. Dora Fronczak azonban azt mondta, az ő fia, így végül a családhoz került.

Paul 10 éves korában megtalálta az elrablásáról szóló cikkeket és leveleket a házukban, szülei pedig szűkszavúan elmondták neki az elrablásának és megkerülésének történetét.

Paul 40 évig nem is hozta fel a dolgot, de folyamatosan azon gondolkodott: vajon tényleg ő az elrabolt gyerek? Mindig is azt érezte, hogy nem passzol a családjába, ők csendesek és zárkózottak, ő pedig a hangos zenét szereti, és a motorokat, ráadásul külsőre sem hasonlítanak.

2012-ben hozta fel a szüleinek, hogy DNS-mintát kér tőlük az ellenőrzéshez. A vizsgálattal aztán kiderült, hogy

kis esélye sincs annak, hogy Paul a biológia fia legyen Fronczakéknak.

A génjei és a hagyományos nyomozási technikák segítségével egy erre specializálódott szervezet kiderítette, hogy egy Tennesse-beli családtól eltűnt egy ikerpár éppen akkor, amikor Pault megtalálták.

Arra is fény derült, hogy Jack Rosenthalként született, és hat hónappal idősebb, mint gondolta. Van egy lány ikertestvére, aki szintén eltűnt, amikor ő is. Az igazi szülei azonban már halottak voltak, amikor minderre rájött. A rokonoktól megtudta, hogy súlyosan elhanyagolták a gyerekeiket.

A most 54 éves Paul egyre inkább arra gyanakodott, hogy őt azért hagyták a bevásárlóközpontban az igazi szülei, mert ikertestvérével történt valami. Mostanra teljesen megszállottja lett rokonai és a valódi Paul felkutatásának. Egyszer felásta a Rosenthal család egy volt kertjét, hátha megtalálja nővére holttestét. Most pedig azon van, hogy elérje a biológiai szülei holttestének exhumálását.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top