nlc.hu
Család
Az Instagramon keresztül fogadta örökbe kisbabáját egy pár

Az Instagramon keresztül fogadta örökbe kisbabáját egy pár

Már ilyen is van!

Szakértők szerint új időszak következhet be az örökbefogadásban: a hosszú és macerás hivatalos eljárások helyett a jövőben egyre többen vehetik majd igénybe a közösségi média segítségét, ha babát szeretnének.

Egy Long Island-i pár, Jaimie és Brian Dorn úttörőnek számítanak a témában. A pár mindkét tagjának van már egy gyermeke az előző házasságából, de szerettek volna egy közöset is. Sajnos természetes úton ez nem jött össze, ezért döntöttek az örökbefogadás mellett.

Jaimie Brian (@jaimieandbrianadopt) által megosztott bejegyzés,

Csakhogy a rengeteg huzavona szinte elvette a kedvüket – ezért döntötték el, hogy megpróbálkoznak az Instagrammal. Hogy hogyan? A pár egy éven keresztül töltötte fel családi fotóit különböző örökbefogadásban bízó címkékkel együtt, mint a #hopetoadopt, a #waitingtoadopt vagy az #adoptionrocks

Jaimie Brian (@jaimieandbrianadopt) által megosztott bejegyzés,

Így találkoztak azzal a kismamával, akinek felkeltette az érdeklődését a lelkesedésük, és a megismerkedés után úgy döntött, nekik adja születendő kisbabáját. Jaimie-hez és Brianhez pedig már meg is érkezett a kis Christian – még ők maguk sem hiszik el, hogy sikerült.

abc

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top