nlc.hu
Család
105 éves, de még mindig meg tudja érinteni a lábujjait

105 éves, de még mindig meg tudja érinteni a lábujjait

Ha valaha azt reklámoznánk, hogy idős korban is maradjunk fittek, annak Olive France lenne a leghitelesebb arca.

Olive France nemrég ünnepelte a 105. születésnapját, ő a legidősebb ember az észak-keleti Lincolnshire-ben, sőt az egész Egyesült Királyságban. „Nem tudom, mi a hosszú élet titka. Csak azt tudom tanácsolni, hogy mindent mértékkel csinálj!” – hangoztatja az idős asszony, aki másfél éve él idősek otthonában.

Hal és hasábburgonya vacsorával ünnepelte a 105. születésnapját, és elmondása szerint egész éjjel nem aludt, annyira izgatott volt a szülinapi ünnepség miatt. A partit – amin részt vettek a gyerekei, az unokái és a dédunokái – abban a kisvárosban tartották, ahol Olive pár hónappal ezelőttig rendszeresen játszott templomi orgonistaként.

Forrás: Metro

Nagyon érdekelnek a templomi orgonaművek, már 15 évesen templomban orgonáltam. Mostanság nem tudok gyakran templomba járni, helyette sokat sétálok a kertben és sokat kötögetek: kesztyűket és sapkákat kötök rászorulóknak. Sosem szerettem tétlenkedni ” – árulta el.

A 90. és a 100. születésnapja alkalmából is lehetővé tették Olive-nak, hogy játszhasson a lincolni székesegyház orgonáján. A 100. születésnapján még II. Erzsébet királynőtől is kapott gratuláló táviratot a szépkorú asszony, akiért odavannak az ápolók az idősotthonban: csodálatos hölgynek tartják. A fittségét pedig mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ilyen idősen is simán meg tudja érinteni a lábujjait.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top