Börtönbe küldik, mert elvetette a bátyjától, erőszakból fogant gyermekét

nlc | 2018. Július 23.
A bíróság szerint a tinilány 6 hónapos terhes volt az abortusz idején.

6 hónapos börtönbüntetésre ítéltek egy 15 éves lányt Indonéziában azért, mert elvetette nemi erőszakból, a bátyjától fogant gyermekét. Ugyanez a bíróság a 18 éves testvért 2 év börtönre ítélte kiskorúval létesített szexuális kapcsolat miatt.

Indonéziában az abortusz illegális, ugyanakkor nemi erőszak esetén, különösen, ha az áldozat élete veszélyben van, engedélyezik, azonban csak maximum a teherbe esést követő másfél hónapban, illetve úgy, hogy szakember végzi el.

A bíróság tájékoztatása szerint azonban a lány 6 hónapos terhes volt, amikor az abortuszt elvégezték. A magzat maradványaira helyiek találtak rá egy olajpálma-ültetvény közelében. A lány anyja bevallotta, hogy segített a lányának megszakíttatni a terhességet, mivel félt attól, hogy szégyenkezniük kell a szomszédok előtt.

Mint kiderült, a lányt nyolc alkalommal erőszakolta meg a bátyja tavaly szeptembertől fogva. 

A vádlottak és védőik is elfogadták az ítéletet, mely kiköti, hogy mind a lánynak, mind pedig a bátyjának rehabilitáción kell részt vennie a Gyermekek Speciális Oktatási Intézetében.

9news.com.au

Exit mobile version