Család

Nem ír szépen a gyerek?

Minden gyerek más, ezért nem várhatjuk el senkitől sem, hogy a normák szerint fejlődjön az írásképe. Vannak helyzetek, amikor a diszgráfián csak szakember segíthet, de a megfelelő körülmények biztosításával magunk is támogathatjuk a gyerekünket.

Kézügyesség, tanulás vagy koncentráció? Vajon melyek azok a tulajdonságok, amelyekre egy kisiskolásnak szüksége van ahhoz, elsajátítsa a szépírást? Bizony mindre a felsoroltak közül, na meg sok időre, egyéntől, adottságoktól függően. A megfelelő óvodai előszítés után az általános iskola első két évfolyamán ennek meg kell történnie, a harmadikos gyerekek már gyakorlottak a folyóírás kapcsán. Vannak kicsik, akiknek nehézségekbe ütközik a folyóírás elsajátítása, vagy írásaik külalakja hagy kivetnivalót maga után.

A diszgráfiás gyerekek írásképe rendezetlen, zavaros, túlmutat a csúnya íráson. Diszgráfia esetén a legtöbbször szükség van szakemberek segítségére, ilyenkor jelentős javulás érhető el a kitartó munkával. A csúnyán író gyerekeknek is segítségre van szükségük, ám az ő esetükben a problémát könnyebb orvosolni. Az is viszonylag gyakran előfordul, hogy a korábban szép író gyerekek írásképe megváltozik az alsó tagozat végére, az addig gyöngybetűket rajzoló diák macskakaparást produkál.

A kézírás elsajátításának és magának az írásnak is különböző fejlődési fázisai vannak. Életkoronként és szakaszonként változóak a típusjegyek. Míg az első két osztályban a normaírás a mértékadó, a felsőbb osztályokban megszűnik – ezt segítik elő a megváltozott vonalazású füzetek is. Ugyan gyerekek esetében nem beszélhetünk kialakult írásképről, vannak jegyek, amelyek alapján elmondható, hogy valakinek kiegyensúlyozott e az írása. Ilyenek az állandó határok, a gördülékeny írásmód és az, ha nem dőlnek túlságosan a betűk. Az egyediség ugyan minden életkorban lenyomatot hagy az írásképben, a serdülőkor hozza meg igazán a sajátos betűformálást, persze a karakteres írás a felnőttkorban válik igazán egyedivé.

írás szépírás

Vajon mikor van szüksége a gyereknek külső segítségre a szépírás kapcsán? Akkor, ha a tanító és a szülő is úgy látja, hogy gond van az írásával. Nem szabad kétségbe esni, ha a szépírás nem megy, a finom motorika fejlesztésével jelentős javulások érhetőek el. A legkisebbeknél a tanulási tempó jelenthet gondot, ezért ha arra utaló jeleket látunk, érdemes megfontolni a tanulási tempó csökkentését. Ha az alapok elsajátítása megvan, ha megtapasztalták már az egységes, rutinos írást, csak akkor ildomos szabadon engedni a gyerekeket.

Finom motorikát fejlesztő gyakorlatokat hívhatunk segítségül a fejlesztéshez, olyanokat is, amelyeknek nincs közvetlenül közük az íráshoz. Összességében sok apróságot kell összehangolni ahhoz, hogy megteremtsük az alsósok számára a megfelelő körülményeket. Minden esetben figyelni kell a gyerek igényeire: ha szülőként otthon írunk együtt, érdemes nézni, a megfelelő testtartásban ül-e kicsi, és valóban készen áll-e arra, hogy nyugodtan, koncentráltan végezze a feladatát.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top