Autista fiuk kibontott egy csomag cukorkát, lopással vádolja őket a bolt

Szántó Eszter | 2018. Július 24.
Kedvenc cukorkás csomagját nyitotta ki a kisfiú az üzletben, ami a bolt főnöke szerint lopás.

A szülők megdöbbentek az őket ért vádon, ráadásul a Lidl munkatársai az anyának azt mondták, „képesnek kellene lennie arra, hogy kontrollálja a gyerekét”.

Soban Sadiq és Tayyaba Soban szerint egyértelműen diszkrimináció és „lelki kínzás” érte őket és autista kisfiukat a szupermarket részéről. A Lidl azóta bocsánatot kért, és  vizsgálatot folytat a kensingtoni áruházban.

„A minket ért diszkrimináció és tiszteletlensége a tudat és informáltság teljes hiányát mutatja. Általában a fiunk kibontja a kedvenc cukorkáját, kiveszi belőle a kedvenc színűeket, mert a színek megszállottja, aztán természetesen megvesszük a csomagot. De tegnap egy dolgozó odajött a férjemhez, és azt mondta, hogy először ki kell azt fizetnünk. A férjem elmagyarázta neki, hogy ismerjük a szabályokat, de a fiunk autista. Megmutattuk neki azt ezt igazoló kártyát is, majd azt is elmondtuk, hogy le kell valamivel foglalnunk a fiunkat a kasszánál lévő hosszú sor miatt, hogy türelmesen kibírja. Nem értette meg, lopással vádoltak minket, és még azt is hozzátették, hogy tudnunk kellene irányítani a gyerekünket” – mondta el az anya.

„Úgy döntöttünk, hogy nem csak magunk, hanem minden olyan szülő miatt felszólalunk, akinek fogyatékkal élő a gyermeke és akit nap mint nap hátrányos megkülönböztetés ér emiatt. Szeretnénk, ha az emberek tudnának arról, hogy ez történik, és hogy hogyan érzik magukat ilyenkor egy fogyatékos gyerek szülei. A kiskereskedőknek segítséget kell nyújtaniuk, és meg kell érteniük, hogy mi az autizmus.”

Mirror

Exit mobile version