Háromtagú család életét mentették meg a vízi rendőrök Badacsonylábdinál – írja a Police.hu.
A rendőrök egy mentőmellényben integető személyre lettek figyelmesek kedden délután. Azonnal kihúzták őt a vízből, a 43 éves budapesti nő pedig elmondta, hogy családjával egy kenuból egy rossz mozdulat miatt a vízbe borultak, visszamászni azonban már nem tudtak, és kiabálásukat sem hallotta meg senki, ezért ő a part felé kezdett úszni segítségért, de elfáradt.
Az egyenruhások a nővel közösen megkeresték a lányát és a férjét is, akik a kenuba kapaszkodva vártak a segítségre. A rendőrök őket is a hajóba emelték, majd a családot a kenuval együtt a közeli strandra vitték.
Sajnos nem minden hasonló eset végződik ilyen szerencsésen: ahogyan arról kedden beszámoltunk, idén eddig 46-an fulladtak vízbe Magyarországon. A halálos balesetek legnagyobb részben a Balatonban történik,és a közvélekedéssel ellentétben az eseteknek csak a fele történik mély vízben. A részletekről erre a linkre kattintva olvashatsz bővebben.