„Nálunk az első gyerekkel azért volt nehéz az iskolakezdés, mert épp akkor költöztünk. Nemcsak a pakolás miatt volt stresszes az időszak, hanem mert minden új volt, az iskola, a tanárok és a közösség is. Mire a nagy dobozolásban összeszedtünk mindent, ami kellett, beleőszültünk. Akkor még nem tudtuk, de nagyon jó kis iskolába kerültünk, nagyszerű tanárokkal, úgyhogy amikor a kisebb ment iskolába, már nem volt miért izgulni. A tanulással nem voltak nehézségek, a beilleszkedés is normálisan zajlott mindkettőjüknél. A kicsi nehezebben barátkozik, de az idő neki is meghozta a jó barátokat.”
„A lányom nagyon szerette az óvodát, a világ legjobb csoportjába járt, és ragaszkodott az óvó nénikhez, a barátaihoz. Talán ezért is lehetett, hogy egyáltalán nem akart iskolába menni, sokat sírdogált. Amikor iskolatáskát választottunk, és tolltartót, az kicsit lelkesítette, de látszott rajta végig, hogy nem szeretne suliba járni. Akkor jutott eszembe, hogy elmehetnénk az iskolához, megnézhetnénk kívülről, akár belülről is. Így is lett, elsétáltunk arra többször, sőt be is mentünk. Szétnéztünk, láttuk az udvart, ez sokat segített a lányomnak. Az első napon még izgultunk, de boldogan jött haza, és azóta nincs már semmi gond.”
„Lehet, hogy nem szabadna ilyet elmondanom, de a mi tanító nénink annyira unszimpatikus volt, hogy az iskolakezdés miatt én többet sírtam, mint a gyerek. Nem volt vele az égvilágon semmi baj, csak egyszerűen éreztem, hogy nem tudnának jól együttműködni a fiammal. Addig nyaggattam a férjemet, míg bele nem egyezett, hogy keressünk másik sulit a gyereknek. Fogadtak minket egy kisebb iskolában, ahol a tanító nénivel már akkor találkozhattunk, és nagyon megnyugodtam. Azóta is áldom a megérzésemet, és nagyon örülök, hogy megléptük ezt.”
Szponzorált tartalom
