nlc.hu
Család
Felrobbant a töltőtoll a menyasszony hajában – fotó

Felrobbant a töltőtoll a menyasszony hajában – fotó

Az esküvő előtt pár nappal történt a szerencsétlenség, SOS-segítség kellett a kék tintában úszó hajra.

Igaz, hogy a babona szerint minden menyasszonyra kell valami kék, de azért nem olyan drasztikus módon kellene ezt prezentálni, mint ahogy egy kanadai nő tette. Igaz, véletlenül.

Daphne Martin úgy fogta fel a haját a munkahelyén, hogy egy töltőtollat szúrt bele, azonban a toll valahogy eltekeredett, a tintapatron pedig felrobbant, ennek következtében pedig egy óriási kék folt keletkezett az esküvője előtt álló nő nyakán és hajában.

 

Winnipeg, Canada Pulp Riot (@hairbymisskellyo) által megosztott bejegyzés, Aug 15., 2018, időpont: 10:54 (PDT időzóna szerint)


Az egyik kollégám szólt, hogy »egy kis baleset ért«. Sokkot kaptam, ahogy megláttam” – árulta el a kozmetikusként végző Daphne, aki egyből hazarohant, és kezébe vette az ügyet. Szerencsére nem volt olyan súlyos, mint ahogy első látásra tűnt: rátett egy kis fehérítőt, 5 percig rajtahagyta, majd egy órával később teljesen eltűnt a hajából a kék folt.

Forrás: Allure

Megtanultam a leckét, többé nem teszem a hajamba a töltőtollat” – jelentette ki.

(via)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top