A fesztivál helyszíne az Erzsébetliget, melynek sajátos atmoszférája megadja az alaphangulatot. A borászati standoknál kellemes diskurzusok folynak, a sétányon kis motorral döngetnek a gyerekek, a színpad előtti placcon fiatalok ücsörögnek, a pihenőkertben amőba foteleken sziesztáznak, hangdrum szól és blues zene. Tiszta kerti party feeling. Aztán este beindulnak a koncertek, és Budapest Bárra, Random Tripre, Mary Popkidsre bulizhatunk.
A gasztrofelhozatal is elég meggyőző. 30 pincészet borai közül válogathatunk, szinte az összes magyar borvidéket végigkóstolhatjuk. Emellett leparkolnak a kedvelt és ismert food truckok, így ehetünk kézműves hamburgert, különleges palacsintákat, sajtkülönlegességeket vagy akár toastyt. Aki a hagyományosabb konyha mellett teszi le a voksát, annak sem kell majd csalódnia.
Ha a függőágyban borozgatás helyett aktívabban töltenénk a napot, akkor is jó helyen járunk – élményfestés, borkurzusok, szabadulószoba, slack line közül lehet válogatni. A gyerekek számára pedig Katáng koncert lesz szombat délelőtt, mellette pedig ökojátékpark, társasjátékok, óriás mérleghinta, este pedig fényhomokozó várja a gyerekeket.
A rendezvény egyébként ingyenes, csak a kóstoláshoz és pár programelemhez kell pohárjegyet venni. A messzebbről érkezőknek fesztiválbusz áll rendelkezésére, mely az Örs vezér teréről indul. Ha jól időzítünk, akkor elcsíphetünk egy nosztalgiajáratot is, amelyik egy igazi régi retró IKARUS, retró zenével.
Kár lenne kihagyni.