nlc.hu
Család
Pontosítani akar az Emmi az abortusz szabályozásán

Pontosítani akar az Emmi az abortusz szabályozásán

Ennél többet azonban egyelőre nem nagyon tudni a terveikről.

Az Emmi októberben pontosítani kívánja a terhességmegszakítással kapcsolatos szabályokat, ez szerepel a kormány őszi jogalkotási programjában – írja az ATV.hu.

Azt, hogy konkrétan mit jelenthet ez a „pontosítás”, egyelőre nem lehet tudni, a csatorna kérdéseire államtitkári szinten sem tudtak konkrétumot mondani. Nem valószínű ugyanakkor, hogy a pontosítás szigorítást jelentene, a KDNP-nél legalábbis ezt kizártnak tartják.

Egyes kormánypárti források szerint a „tudatformálás szintjén” lehet változás, vagy az ismeretterjesztésben, a védőnői feladatkörben, mások pedig úgy tudják, civil kezdeményezésre változtatnak valamit a szabályokon.

Egy forrás szerint jó gyakorlat lenne, ha minden terhességmegszakítást kérelmező nővel meghallgattatnák a magzat szívhangját, hogy ezzel is csökkentsék az abortuszok számát, de ő is azt hangsúlyozta, hogy az Emmi terveiről egyelőre nem tud semmit.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top