nlc.hu
Család
Tompánál fogták el a férfit, aki felelős lehet a pótkerekes halálesetért

Tompánál fogták el a férfit, aki felelős lehet a pótkerekes halálesetért

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki felelős lehet annak a 19 éves nőnek a haláláért, akit egy elszabadult pótkerék ölt meg az M1-es autópályán hétfőn. A sofőrt a déli határ mellett kapták el.

Sikerült elfogni a rendőröknek azt a sofőrt, aki vélhetően felelős azért a balesetért, amelyben egy elszabadult pótkerék miatt meghalt egy 19 éves nő az M1-es autópályán. Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a fiatal nő párját kísérte el dolgozni, amikor kedd délelőtt egy pótkerék csapódott kisteherautójuk szélvédőjébe, és telibe találta a fiatal nőt, aki a helyszínen életét vesztette.

Az elszabadult pótkerék éppen az autóban utazó fiatal lányt találta el (Fotó: Police.hu)

A Kemma most arról ír, hogy a Bács-Kiskun megyei rendőrségnek Tompánál sikerült elfognia a férfit, akinek tréleréről leeshetett a pótkerék. A sofőrt épp a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra szállítják, ahol tanúként fogják kihallgatni. Egyelőre nem tisztázott, hogy egyáltalán észrevette-e, hogy a kerék lerepült a járművéről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top