Gyorsabbá, átláthatóbbá és egyszerűbbé válhatnak a végrehajtási eljárások egy most készülő új törvénymódosítás nyomán, amelyről akár már ősszel tárgyalhat az Országgyűlés – írta a Magyar Idők.
Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke a lapnak azt mondta, hogy a jogszabályi változtatások leginkább technikai részleteket érinthetnek majd, az új paragrafusok ezzel együtt is fontosak lehetnek mind az adósoknak, mind a hitelezőknek. Megjegyezte, hogy a szakmai egyeztetés során a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar már elküldte javaslatait a szaktárcának.
A Mérce azt írja, a módosítás az elmúlt két évben a devizahitel-válság miatt felpörgetett kilakoltatások miatt vetődhetett fel. 2017-ben 3636 kilakoltatás történt Magyarországon, míg 2018 áprilisa és júniusa közt 1355. Ezeknek legnagyobb része az adóssággal terhelt lakásokból történt, ez az a kategória, amely az elmúlt években meredeken megnőtt.
A módosítás részletei nem derültek ki, állítólag csak technikai változásokról van szó. Ám most egyes esetekben akár egy év is eltelhet a végrehajtás kérése és a végrehajtás között. Ez az idő pedig elég lehet arra, hogy az adós valamilyen más módon oldja meg a lakhatását.