nlc.hu
Család
Autista, rákos gyerekével kerül utcára az anya

Autista, rákos gyerekével kerül utcára az anya

Havonta 130 ezer forintból él az anya a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, beszédképtelen fiával. Két és fél hét múlva menniük el, egyelőre kilátástalan a helyzetük.

Kilakoltatás fenyeget egy anyát és beteg fiát. A gyerek autista, epilepsziás és rákos. A házat, amelyben eddig egy pici lakrészt béreltek – szívességi alapon – 30 ezer forintért, hiteltartozás miatt elárverezték, a végzés szerint október 3-ig ki kell költözniük – számolt be az RTL Híradó.

Az édesanya egyedül ápolja beszédképtelen fiát, aki autista, epilepsziás és rákos, ráadásul egy éve kiderült, hogy még ennél is nagyobb a baj: gyógyíthatatlan vastagbélrákja van. A fiú nemrég lett 18 éves, ami újabb nehézségek elé állította őket: az ápolási díjuk 50 ezerről 30 ezerre csökkent, sőt a családi pótlék is teljesen átalakult számukra azzal, hogy nagykorú lett.

Anyja egy percre sem hagyhatja magára, a hivatalos ügyeket csak akkor tudja intézni, ha valaki vigyáz a fiúra, akit – amellett, hogy sokféle gyógyszert szert – pelenkázni kell, és kötözni a sebét, amely a daganat miatt alakult ki. Mindezek után még a lakást is elárverezték a fejük fölül.

Egyelőre nincs hova menniük, mert az albérletárakat nem tudják kifizetni, szociális lakásra – amit korábban már igényeltek az önkormányzattól – pedig nem jogosultak, mivel hivatalosan nem laknak még 3 éve a kerületben.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top