nlc.hu
Család
Sok iskola a fénymásolópapírra valót is a szülőktől kéri el

Sok iskola a fénymásolópapírra valót is a szülőktől kéri el

Pedig a KLIK szerint ezt nem tehetnék meg.

Gyakori, hogy az iskolák fénymásolópapírra, szappanra, tatarozásra és kertrendezésre is szednek osztálypénzt. Vagyis olyan dolgokra, amiket az iskola költségvetéséből kellene biztosítani a Fővárosi Szülők Egyesülete és a Független Diákparlament szerint – derült ki az RTL Klub riportjából.

Fotó: Balázs Attila, MTI

A csatorna bemutatott egy levelet, amelyet a szülőknek címeztek az egyik állami iskolában. Ebben az állt, hogy a havi 1000 forintos osztálypénzen felül (amiből az osztálykirándulásokat, kisebb ajándékokat állják) további 500 forintot kérnek fénymásolásra. Szeptember eleje óta sok szülő és diák panaszolta el a fent említett szervezeteknek, hogy ők is tapasztaltak hasonlót.

Az RTL megkereste az Emberi Erőforrások Minisztériumát, végül a Klebelsberg Központtól kaptak választ. A KLIK szerint

az osztálypénz összege és felhasználásának módja minden szülői közösség saját döntése,

ahogyan az is, hogy a szülők támogatják-e valamilyen módon az iskolát. A fénymásolópapírra kitérve azt írták:

A tanórákhoz szükséges fénymásolópapírt az iskolák biztosítják. Kötelezően ilyen célra nem szedhető pénz, csak önkéntes hozzájárulásként.

Az RTL Klub riportja:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top