Egy 4 éves chicagói kislány sajátos érintettség miatt segített a Florence hurrikán áldozatainak: őt is Florence-nek hívják. Több ezer dollár értékű adományt gyűjtött az ítéletidő károsultjainak.
Florence szülei, Trish és Paul Wisniewski oktatási célokra használták fel az eddig 32 halálos áldozattal járó hurrikánt. Megmutatták a kislánynak és két testvérének, hogy nem csak körülöttük forog a világ, és milyen szörnyű dolgok történhetnek az emberekkel.
Florence szeretett volna segíteni nekik, ezért az édesapjával készítettek posztert, amelyen a kislány arca látható a hurrikán útján. A képet felragasztották egy dobozra a gyerek iskolájánál, és arra számítottak, hogy sikerül némi adományt gyűjteniük.
Ilyen mennyiségű felajánlásra azonban álmukban sem gondoltak. Annyi holmi jött össze, hogy az iskolában és egy másik helyen is tárolják az adományokat, amelyeket most a hurrikán által leginkább érintett területekre szeretnének eljuttatni.
A szülők azt remélik, hogy a kezdeményezésük nagy hatást gyakorol majd a három gyerekre, és együttérző, segítőkész emberek válnak belőlük.