Édesanyaként a moziban ülve már-már rémisztő volt látni a kamaszokat érintő internetes zaklatásokat. A probléma talán soha nem öltött ekkora méreteket, mint most. A kiüresedett szülő-gyerek kapcsolatokat, az iskolai atrocitások sorát, az arc nélküli bántalmazások mindenféle formáját és a tisztesség megkopását végignézni nem egy leányálom. Mégis már-már kötelező. Már csak azért is, mert nemcsak gyerekeink lehetnek áldozatok vagy elkövetők, hanem – nem is gondolnánk – mi magunk is. Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmje megtörtént eseteken alapszik. A tinithrillerként emlegetett alkotásban a tehetséges fiatalok mellett olyan színészek tűnnek fel, mint Schell Judit, Rezes Judit vagy Mácsai Pál.
Kimondottan kemény filmet készített. Nehéz elképzelni, hogy nincs személyes érintettsége a témában.
Abban az értelemben van, hogy azokat a kamaszkori tapasztalataimat, amelyek a mai napig érvényes problémák, beépítettem a filmbe. Engem nagyon érdekel maga a tinédzserség. Emlékeim szerint a kamaszkor egy szorongó időszak, ami részben arról is szól, hogy a tizenéves próbálja megtalálni helyét a közösségben. Talán elég öreg vagyok már ahhoz, hogy tudjam: akkor válhat az ember könnyedén áldozattá, amikor még híján van bizonyos típusú élettapasztalatnak. Viszont a mai tinédzserek mások, mint az én koromban, főként a technika miatt. Ennek mindenképp utána akartam menni, első lépésként saját kutatásba kezdtem.
Schwechtje Mihály filmrendező (Fotó: Adrián Zoltán)
Az iskolai szekálás, egymás kicikizése korábban is létezett. Mi változott az elmúlt öt-tíz évben?
Régen legfeljebb egy osztálynyi ember alázhatott meg valakit, most meg, ha kiraknak egy fotót a Facebookra, akkor idegenek is hozzászólhatnak, olyanok is csorgathatják rá a nyálukat, akiknek semmiféle személyes kapcsolatuk nincs az áldozattal, és ezért még durvábbakat mernek mondani. Egyszerűen nem érzik annak a súlyát, hogy a mocskolódások célpontja egy létező ember.
Már a film címe is mellbevágó. Mintha személyesen a nézőnek szólna.
A címet valódi esetből választottuk. Egy brit lánynak volt egy öngyilkossági kísérlete, miután folyamatosan alázták a neten keresztül, aztán ráküldték ezt az üzenetet: „Remélem legközelebb sikerül meghalnod”, végül megölte magát. Idehaza rengeteg fiatallal készítettem interjút, és azt vettem észre, hogy azért nem ennyire súlyos a helyzet, ugyanakkor nagyon benne van a gyerekek életében a megaláztatottság. Bántalmazóként és bántalmazottként egyaránt. Mindenkinek van legalább egy torokszorító sztorija, legfeljebb még időben megtalálta a módját, hogy kikeverje magát belőle, így nem lesz a történetekből halálos tragédia.
A statisztika is azt mutatja, hogy aktuális a probléma: a kamaszok 30 százalékát érte már internetes zaklatás. Legalábbis ennyiről tudunk név és arc nélkül.
Így igaz. Az UNICEF statisztikája szerint minden harmadik kamasz átesik hasonló megpróbáltatásokon, de az én – nem reprezentatív – felméréseim alapján ez inkább minden második tinit igen komolyan érint. Ma már egy átlagos kamasz sokféle felülettel rendelkezik: Facebook, Instagram, Viber, Messenger, WhatsUp, Skype, Askfm, és 18 év felett a Tinder. Rengeteg helyről kaphatja az üzeneteket, sokkal szélesebb körben tud kommunikálni. Idegenekkel is kapcsolatba keveredhet, mindezt úgy, hogy a szülőnek fogalma sincs az egészről. Ez pedig hatalmas veszélyforrás.
Herr Szilvia a filmben
2018-ban többnyire mivel bántják egymást a kamaszok?
Az emberek külsejére vonatkozó negatív megjegyzések továbbra is léteznek, de hangsúlyos a lelki terror is, mint például az, hogy „te milyen nyomorék vagy”, és mindezt csak azért, mert másfajta érzékenységgel bírsz, más dolgok érdekelnek, vagy, mert egyszerűen csak valamiért kilógsz a sorból. De ma már pont az a baj, hogy ez nem ér véget az iskolában, hanem folytatódik az applikációkon keresztül.
Szülőként szeretném hinni, hogy az az anya vagy az apa, aki beül a gyerekével erre a mozira, azonnal foglalkozni kezd a témával. Segít a megoldásban a film?
Ennek a filmnek nem feladata, hogy tanítgasson, hogy okosságokat mondjon ki. A szándékom az volt, hogy ismerjük el ezt a létező problémát, és beszéljünk róla. Gondolkozzunk azon, hogy szülőként mi lehet a személyes stratégia, vagy közösségként hogyan tanuljunk meg védekezni ellene. Legyen folytatása otthon, a tantermekben, az iskola udvarán vagy a közösségi terekben. A legfontosabb az, hogy megértsék az emberek: milyen típusú viselkedés számít már zaklatásnak. Mert erre szerintem még nincs társadalmi konszenzus.
Bízom benne, hogy lesz, aki a film hatására elgondolkodik azon, hogy meddig mehet el, és azt mondja: „hoppá, ezzel átlépek egy határt, talán ezt már mégsem kéne”. Ha a film után a gyerekek beszélgetnek egymás között, a tanáraikkal, szüleikkel, az talán segít. Van arra elképzelésünk, hogy a moziforgalmazás után valahogy bevinnénk a filmet a témával együtt az iskolákba. A probléma gyökerét ugyan gyerekeken keresztül mutattuk be, de senki ne gondolja, hogy csupán emiatt ez egy ifjúsági film! Ez egy felnőtt szemléletű mozi, ahol a készítők a tini nézőket is szellemi partnernek tekintik.
Fotó: Adrián Zoltán
Lesz következő film? Miről fog szólni?
Párhuzamosan több terven is dolgozom, amit egyszer csak majd beadok a Filmalaphoz. Jelenleg készítek egy dokumentumfilmet egy védett házról, ahol az emberkereskedelem áldozatai lehetőséget kapnak arra, hogy az életüket újra kezdjék, és valahogyan betagozódjanak a társadalomba.
Nincs egyszerű vezetékneve, valószínűleg sokféleképpen írták-ejtették már. Mit gondol, a film után megjegyzik a nézők?
Nem ez a lényeg. Szeretném, hogy hagyjanak dolgozni, hogy elhiggyék, hogy az az elkötelezettség, ami bennem van, értéket képvisel, és érdemes filmet készíteni ebből az attitűdből. Egy magyar filmrendezőnek ma az az álma, hogy a filmje nem zuhan ki egy-két hét alatt a mozikból, hanem műsoron tudják tartani, mert az emberek bemennek rá. Főleg egy ilyen kis költségvetésű, minimális marketinggel rendelkező filmnél. Ennél többre mire vágyhat még egy rendező? Hogy sokáig, évtizedek múltán is érvényes maradjon a mondanivalója. Ez pedig nem most fog eldőlni.
Téged is bántanak? Segítséget kérhetsz Az UNICEF neked szóló oldalán!
Schwechtje Mihály 2011-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem film és televízió-rendező szakán. De diplomát szerzett az ELTE filmelmélet és filmtörténet szakán, valamint a Szegedi Tudományegyetem kommunikációs szakán is. A nagysikerű HBO Terápia című sorozat harmadik évadában rendezőként közreműködött, színházi darabot is rendezett. Rövidfilmjei közül az Aki bújt, aki nem jelenleg is fut a művészmozikban. Első nagyjátékfilmjének világpremierje a Montreali filmfesztiválon volt szeptember elején. A hazai mozikban szeptember 13-ától látható.
