Megható: közös babájukkal látogatja újra a férje számára fontos helyeket az özvegy

nlc | 2018. Szeptember 26.
A tökéletes pár gyermeket várt, de a terhesség ideje alatt a férj hirtelen meghalt. Az egyedül maradt édesanya most olyan helyekre viszi kislányát, amelyek édesapjának fontosak voltak.

Ellie és Joe tökéletes pár volt – fiatalok voltak, boldogok, és az első gyermekük érkezését várták. Négy év után végre közös jövőjüket tervezgették.

A pár éppen a 20. hetes ultrahangra készült, ahol kiderült a kisbaba neme, választottak neki nevet, és továbbra is keresték a tökéletes családi otthont. Joe még egy ruhát is vásárolt kislányának, amit még ma is visel.

Csupán két héttel az ultrahang után és három hónappal azelőtt, hogy Ellie megszülte volna kislányukat, Joe élete tragikusan véget ért és a boldog családról szőtt álmok szertefoszlottak. A 23 évesen megözvegyült Ellinek azzal kellett szembesülnie, hogy egyedülálló anyaként erősnek kell maradnia.

Rettegett attól, hogy csupán a stressz miatt elvesztheti a babáját, így elrejtette a világ elől valódi érzéseit. Minden, amit a nő és a mérnökként dolgozó Joe akart, csak egy baba volt.

Ellie mondta LADbiblenek: „Amikor terhes voltam, olyan nehéz volt az érzelmek palástolása. Legszívesebben sikoltozni és sírni szerettem volna, de terhesen nem viselkedhetsz így.”

„A kórházban töltött hat nap az életem legfájdalmasabb hat napja volt. A bizonytalanság, hogy nem tudom, mit hoz a jövő, lélekromboló volt. Pedig erősnek kellett maradnom a »hercegnőn« miatt, ahogy Joe hívta meg nem született kislányát. Fizikailag és mentálisan is kimerültem.”

Joe egyszer azt mondta nekem, hogy ha gyermeked van, boldogan meghalhatsz, tudván, hogy egy részed mindig élni fog. Ez volt az élete értelme, hogy gyermeke legyen, és ezzel egy igazi családot hozzon létre.”

A pár kislánya Josephina júniusban született meg, Ellie pedig megfogadta, hogy megőrzi Joe emlékét. Listát készített azokról a helyekről, amelyeket korábban közösen meglátogattak, vagy valami különlegeset jelentett neki. A listán már szerepel a Disneyland Párizsban, akárcsak Horvátország, Olaszország vagy éppen Görögország.

Az utazások alatt a kislány így apja nyomdokaiban járhat, édesanyja pedig új közös képeket készít azokon a helyszíneken, ahol korábban Joe-val mosolygott a kamerába.

 

Az első közös útjuk Disneylandbe vezetett, amit további kirándulások követnek majd. „Disneyland volt az első, és valóban terápiás volt az utazás. Nagyon rosszul éreztem magam, miután hazajöttünk, és azt gondoltam, folytatnunk kell az utazást. Azt tervezem, hogy addig utazunk közösen, amíg iskolába nem kell járnia. Márciusban Thaiföldre utazunk, ahol a testvérem él. Azt akarom, hogy ott álljon, ahol az apja állt, ahol oly sok boldog időt töltöttünk együtt.”

A nőt többen támadják, hogy gyász helyett utazgatásba fogott. Nekik azt üzeni, hogy ő így dolgozza fel a gyászt. „Ez nem jelenti azt, hogy túl vagyok rajta, én így tudom feldolgozni.” Úgy véli, utazásaik alatt szerzett emlékeikből tudnak majd táplálkozni a „boldogtalanság és sötétség” idején is.

Ellie közös utazásaikról egy blogot is vezet, ami több hasonló helyzetben járó szülőnek ad erőt és inspirációt.

Exit mobile version