A legtöbb gyerek a szülei véleményét tükrözi vissza jó ideig a világról, és szépen lassan alakul ki a saját világlátása, véleménye a dolgokról. Nem véletlen, hogy sokan vallunk hasonló politikai nézeteket a szüleinkkel, hiszen velük éltünk az életünk első majdnem húsz évében, ők nyitották ki előttünk a világ kapuját, tőlük kaptunk útravalót az életre.
Én megpróbálom öntudatos, határozott, független nővé nevelni a lányomat.
Nem győzöm hangsúlyozni neki, hogy bármilyen foglalkozást űzhet felnőttként, amihez kedve lesz, vagy hogy tulajdonképpen majdnem mindent elérhet, amit csak akar. Lehetnek olyan körülmények, amik hátráltatják, de ha nagyon akarja, akkor mindenben messze juthat, legalábbis a saját lehetőségeihez képest. Tolok még neki egy feminista vonalat is, nem tudom megtagadni önmagam.
Ehhez képest egészen meglepő gondolatok fogalmazódnak meg benne a világról. Mondhatnám, hogy konzervatív gondolkodású, de egy alig hatévesre ez elég erős kijelentés lenne. Az utóbbi héten több ilyen gondolat is elhagyta a száját, és nagyon nehéz helyzetbe kerültem, mert nem tudtam eldönteni, hogy ezek az én világnézetemmel szöges ellentétben álló kijelentések a sajátjai-e, vagy csak valakitől hallotta, és most foglalkoztatja. Mert, ha a sajátjai, akkor nem fogom lebeszélni róluk. Elmondom a véleményem, de nem tromfolom le az övét. Ha viszont az óvónénitől vagy valamelyik óvódás társától hallotta, akkor érdemes lenne kicsit újra megerősítenem abban, hogy milyen is a huszonegyedik századi nő, milyen függetlennek, erősnek lenni.
Az első ilyen gondolata az volt, hogy ő mindenképp férjhez megy majd, mert különben nem szülhet gyereket.
Mondtam neki, hogy igaz, hogy a legtöbb ovistársának van édesapja és édesanyja is, de azért vannak olyan családok is, ahol csak az anyuka vagy csak az apuka neveli a gyereket. Ők is családok, és nagyon szeretik egymást. Persze ha lesz férje, akivel boldogok, és együtt szeretnének kisbabát, az csodálatos, de ha úgy dönt, hogy nem szeretne férjhez menni, attól még lehet gyereke.
Ő mindenképp férjhez megy majd, mert különben nem szülhet gyereket. (Képünk illusztráció – Forrás: Unsplash)
Második mondata, ami miatt felszaladt a szemöldököm, az volt, hogy a lányokon nem szépek a muszklik. Nem is tudtam, hogy ez bármilyen szinten foglalkoztatja. Tényleg abban a hitben éltem, hogy nagycsoportban még nem foglalkoznak ennyit a testükkel. Egyszer mondjuk megkérdezte, hogy szerintem neki kell-e már fogyókúráznia, de még meg tudtam nyugtatni, hogy pont tökéletes, úgy ahogy van. Erre jön itt nekem ezekkel a muszklikkal.
Oké, ha beadnának nekem egy igazságszérumot, akkor nem éppen testépítő bajnokként képzelném el a legszebb nőket, de ez a saját kis véleményem, leszólni soha nem szólnék le senkit. Főleg, hogy tudom mennyi munka lehet abban, hogy valaki annyi izmot építsen magára. Különben is nagyon veszélyes lenne bármilyen, sok munkával járó teljesítményt negatívan kritizálni egy gyereknek. A sporthoz akaraterő és kitartás kell. A muszklik jönnek ezzel a kettővel, vagy éppen más tulajdonság erősödik majd. A hajlékonyság, a gyorsaság, a műveltség. Mind jó és szép.
Aztán következett a foci. A lányok nem fociznak.
Ebben nekem is lehetett némi befolyásom, úgyhogy magamba szálltam rendesen. Természetesen a lányok is focizhatnak. Csakhogy én utálom nézni a focit. Szerencsémre a férjem sem nagy focirajongó, a fiam ezzel szemben imádja. Nyáron pedig világbajnokság volt, és a jobbnak ígérkező meccseket természetesen nézték a fiúk. Próbáltam én is, de tíz perc után annyira unalmasnak találtam mindig, hogy inkább elmentem olvasni. Bezzeg a lányom! Ő velük örült, kiabált, nagyon élvezte! Próbált engem is bevonni, de mindig csak az utolsó tíz percre kerültem újra elő, hogy a végét láthassam legalább. Innen eredeztetem a lányok nem fociznak kijelentést.
Szerencsére fociedző érkezett az oviba, és a felhívásba beleírta, hogy lányokat is szívesen lát az edzéseken. Mivel a balett-tanárnő épp szülni ment, nem sportolt semmit a lányom, megkérdeztem, hogy volna-e kedve mégis adni egy esélyt a focinak. Nem kellett győzködni, nagyon hamar igent mondott. Én ilyen boldognak még nem láttam a lányom, mint amikor az első edzésről kijött! Azóta is számolja az órákat a következőig. Múltkor hamarabb érkeztem, és benyitottam a terembe, hogy megnézzem, mit csinálnak. Éppen bóják között vezették a labdát, és a kislányom annyira koncentrált, hogy észre se vettem, ahogy videózom.
Annyira büszke voltam, ahogy a sok kisfiú között megállta a helyét, azonnal elküldtem a család összes tagjának a videót. Ja, és érti a lesszabályt. Szóval, óvatosan a véletlen elszólásokkal, nem tudhatjuk, hogy mi rak fészket a gyerekünk gondolatai között. A tizennégy éves fiam például remekül főz. Kár lett volna azt tanítanunk neki, hogy a konyhában nincs helye a férfinak, nem igaz?
