Család

Gyermekek ezreit szakította el szüleitől a cunami Indonéziában

Múlt pénteken hatalmas földrengést követően kétméteres szökőár csapott le az Indonéziához tartozó Celebesz-szigetre. A cunami több ezer gyermeket szakított el szüleitől.

Több ezer gyermeket szakított el szüleitől múlt pénteken a Celebesz szigetét megrázó földrengés, majd az azt követő cunami. A természeti csapás áldozatainak száma már jóval ezer fölött van már, legalább 400 gyerek halt meg. A Paluban és környékén élő több mint másfél millió érintett közül 600 ezer a kiskorú. Az UNICEF Indonézia számára kiemelt fontossággal bír a családok mielőbbi egyesítése, hiszen napokkal a természeti katasztrófa után is rengetegen keresik kétségbeesetten hozzátartozóikat.

Forrás: Carl Court/Getty Images

„A földrengés és cunami sújtotta településeken élő gyerekeknek sürgős segítségre van szükségük. Sokan elvesztették szeretteiket, otthonaikat, az ismerős környezetet, mindent, ami fontos volt számukra” – mondta Amanda Bissex, az UNICEF Indonézia képviselője.

„A katasztrófát követően a helyi hatóságokkal együttműködve élelemmel, tiszta ivóvízzel és pszichológiai segítséggel támogatjuk a bajba került csecsemőket, gyerekeket és fiatalokat, hogy minél előbb felépülhessenek. Emellett az egyik legfontosabb feladat biztosítani, hogy a szüleiktől, nevelőiktől elszakadt gyerekek visszatérhessenek családjukhoz. Az UNICEF más szervezetekkel együttműködve segíti a családtagok kinyomozását, hogy a gyerekek újra szülői, gondviselői felügyelet alá kerüljenek” – tette hozzá a képviselő.

A túlélők egymásra találását nagyban nehezíti, hogy az indonéz sziget középső részén teljesen romba dőlt az infrastruktúra. A cunami okozta áradás eltorlaszolta az utakat, a földrengésben hidak semmisültek meg, és szinte mindenhol áramkimaradások nehezítik a kommunikációt.

Az UNICEF szerint azonnali szükség van a károk felmérésére, az érintettek evakuálására, valamint tiszta ivóvíz, étel, gyógyszerek és fertőtlenítőszerek biztosítására, pszichológiai segítségnyújtásra. Emellett létfontosságú az elszakított gyermekek azonosítása és az oktatás újraszervezése. A területen 1000 iskolát károsított meg a természeti tragédia, kérdés, mikor lesz újra lehetőség az oktatás folytatására.

A múlt hónapban történt, Lombok szigetét sújtó földrengés után az UNICEF Indonézia jelenleg a szervezet tartalékkészleteit felhasználva reagál a vészhelyzetre. Az életmentő humanitárius segélyszállítmányok, valamint a szakértői segítség eljuttatásához az UNICEF Indonéziának további 5 millió dollár támogatásra van szüksége.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top