Az Európai Sporthét – #BEACTIVE – alkalmából a törökbálinti és a csepeli otthonban izgatott idősek és mozgásukban korlátozott idősek várták, hogy a számukra kidolgozott és felállított sportállomásokon teljesítsék a feladatokat, és egy-egy pecséttel gazdagodva menjenek a következő sporteszközhöz. Dobás, gurítás, egyensúlyozás, halászat, kerékpározás, senior tánc, torna, úszás, szellemi sportvetélkedő és még érzékenyítő állomás is várta az időseket – a budapesti Roll Dance Tánccsoport tagjainak irányításával –, akik korukat meghazudtoló ügyességgel végezték a feladatokat. Igazán ösztönzően hatott rájuk Igaly Diána és Balczó András olimpikonok jelenléte is, akik egy-egy állomáshelyen bemutatták a feladatokat, segítették az időseket tettekkel, tanácsokkal. Finom, egészséges gyümölcssaláta, gyümölcslevek adtak további energiát.
Megalakult a csepeli otthon nordic walking klubja. A 82 éves átlagéletkorral rendelkező tagok rendszeresen mozognak együtt, amire egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a többi Olajág Otthonban is. Egy hete hallgattuk meg Monspart Sarolta tájfutó világbajnok „Élj egészségesen!” című előadását a Senior Akadémiánk keretében, s máris döntöttünk. A klubot benevezzük az országos gyaloglóklubok közé.
Az Olajág Otthonok nem csupán gyógytorna-, senior tánc vagy éppen táncos tornafoglalkozásokkal kötelezte el magát az időskori mozgás mellett, hanem az országosan induló programokban is aktívan részt veszünk. Egyre több lakó jelzi igényét a részvételre, ami újabb időseket vonz. Sport közben szemmel láthatóan felébred a versenyszellem, nevetve, vidáman mesélik, mutatják a többi résztvevőnek sikereiket. Büszkék vagyunk az Olajág Otthonok lakóira!