Család

Kiemelik a családból a megerőszakolt 4 éves ceglédi kislányt és testvérét is

A rendőrségnek még mindig nincs gyanúsítottja.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Cegléden megerőszakoltak egy négyéves kislányt a hétvégén. A gyereket szülei vitték kórházba lábfájással, ám a rendelőben kiderült, hogy szexuálisan bántalmazták. Az esetről a TV2 számolt be elsőként: kedd esti híradójukban közölték, hogy a rendőrség mindenkit kihallgat a kislány környezetében.

A 24.hu most arról számolt be, hogy a kislányt és testvérét is kiemelik a családból. Ismerősök beszámolói szerint a kislány szülei harmincas román állampolgárok, akik egy ipartelepen létesített szálláson éltek, és akiknél már „a levegőben lógott a tragédia”.

Az apa sokat iszik, az anya pedig nagyon labilis természetű, és komoly mentális betegséggel küzd

– mondta a lapnak a család egyik ismerőse. Állítása szerint volt egy gyermekük, akit csecsemőkorában elvesztettek, azután szinte azonnal jött egy újabb gyerek. A beszámoló szerint a családtagok féltek, hogy az anya bántani fogja a csecsemőt, ezért „nem is nagyon merték rábízni”, sokszor a nagymama vigyázott rá. Emiatt már korábban is felmerült, hogy kiemelik a családból a kislányt és az újszülöttet, de ez végül túl későn történt meg.

Thinkstock

Úgy tudom, hogy mindkét gyerek nevelőszülőhöz kerül. Sajnos tartani lehetett attól, hogy előbb-utóbb történni fog valami, mert nem tudtak rendesen vigyázni a gyerekekre. A családból csak az apa dolgozik, az anyuka pedig annyira rossz mentális állapotban volt, hogy nem tudott vigyázni rájuk rendesen, amikor egyedül volt otthon a gyerekeivel

– mondta a lapnak a forrás.

A Bors eközben további részleteket is megtudott az elborzasztó esetről. A lap szerint a házaspárral és a gyerekekkel él az anyuka testvére is, rajta kívül pedig a kislányok nagyapja is itt tartózkodott a hétvégén. Állításuk szerint éppen az udvaron dolgoztak, amikor egy rossz mozdulat miatt feldőlt egy ötszáz kilós súly, ami a kislány lábára esett. Elmondásuk szerint emiatt vitték őt kórházba. A rendőrség azonnal kikérdezett mindenkit, a nagybácsit még hazugságvizsgálóra is tették. Négyszer is vizsgálták, de egyszer sem bukott el.

A lapnak a család szállásadója is nyilatkozott, aki szerint a család aznap végig a kislányokkal volt, csak egy negyedórára ment el az apa és a nagyapa, addig a gyerekek az anyukával és a nagybácsival voltak. Ő nem tudja elképzelni egyikükről sem, hogy ilyet tettek volna. Az édesapa eközben azt is kizártnak tartja, hogy megerőszakolták a lányát.

A rendőrség egyelőre senkit nem gyanúsított vagy vett őrizetbe a történtek miatt, továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoznak, teljes hírzárlat mellett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése