nlc.hu
Család
Kislánya menzapénzével trükközött a nyíregyházi NAV-os

Kislánya menzapénzével trükközött a nyíregyházi NAV-os

Költségvetési csalással gyanúsít a rendőrség egy NAV-dolgozót, aki jogtalanul juttatta ingyenebédhez kislányát a helyi óvodában.

Több hatóság is vizsgálódik annak a volt NAV-dolgozónak az ügyében, aki lánya óvodai étkezését szociális alapon, térítésmentesen vette igénybe. A férfit feljelentették, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága is vizsgálatot indított az ügyben, akárcsak a Központi Nyomozó Főügyészség Debreceni Regionális Osztálya.

Képünk illusztráció. Fotó: Komka Péter, MTI

„A gyerekkel kapcsolatos óvodai adminisztrációt mindig is ő intézte. Néhány hónapja tudtam meg, hogy az intézményben nem fizetett a lányunk étkezéséért. Először azt hittem, az én adataimmal élt vissza: a keresetem alapján ugyanis jogosult lennék ilyen kedvezményre” – mesélte a Blikknek Edina, a férfi volt élettársa.

A nő elmondása szerint a férfi 350 ezer forint nettót keresett, ennek alapján pedig nem volt jogosult a kedvezményre, amit saját nevében kért, és így összesen 216 140 forintot spórolt meg magának. 

A gyermekvédelmi törvény alapján 2015-től annak jár ingyen az óvodai ebéd, akinek a családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el a minimálbér nettó összegének 130 százalékát: ez 2015-ben 89 ezer, az idei évben 119 ezer forintot jelentett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top