Beszállt egy sárga kocsiba, azóta senki sem látta a 17 éves Erikát

Suhajda Zoltán | 2018. November 06.
A lánynak buszra kellett volna szállnia, de utolsó üzenete szerint egy idős házaspár autójába ült be.

Rejtélyes körülmények között tűnt el a 17 éves Papp Erika pénteken. A Majson élő tinédzser Bajáról indult el, és a Tolna megyei Bátaszéken kellett volna másik buszra szállnia. Ám ehelyett egy idős házaspár – talán sárga – autójába ült be, azóta pedig semmit sem tud róla a családja – írja a Blikk.

A lány testvére, Barbara azt mondta: nővére a barátjánál volt, majd Bátaszéken egy idős házaspár éppen benzinkutat keresett. Nekik szeretett volna segíteni, beült hozzájuk, és megpróbálta őket a kúthoz navigálni, legalábbis ezt írta az utolsó üzenetében.

Papp Erika pénteken tűnt el (Fotó: Police.hu)

Erikáról azóta semmi hír, a mobilja szombat óta ki van kapcsolva, előtte pedig szinte folyamatosan foglaltat jelzett.

Sosem történt még olyan, hogy több napra eltűnik, vagy hogy nem lehet elérni telefonon. Ráadásul ez az üzenet, miszerint egy idős pár autójába ült be, még rejtélyesebbé teszi az eltűnését, iszonyúan aggódunk érte

– mondta Erika húga.

A család a rendőrségen is jelentette a lány eltűnését. A rendőrök végignézték az összes benzinkút kamerafelvételét, de azt a sárga autót, amelyet Erika emlegetett, sehol sem látták.

A rendőrség honlapján továbbra is elérhető a felhívás, amely szerint keresik a 17 éves lányt. Papp Erika 155 centiméter magas, 50-55 kilogramm, átlagos testalkatú, hosszú szőke haja és kék szeme van. Eltűnésekor piros tornacipőt, bordó, prémes kapucnis kabátot viselt.

Exit mobile version