Megható történetet osztott meg a Facebookon egy amerikai édesanya. Becca Kinsey a közelmúltban úgy döntött, hogy elviszi a Disney Worldbe 2 éves kislányát és 5 éves kisfiát. A repülőtéren azonban hamar megbánta, hogy egyedül vágott neki az útnak a gyerekekkel, a kicsik ugyanis nagyon nehezen bírták a hosszú várakozást és a biztonsági ellenőrzéseket. Hamar kimerültek lettek, és hisztizni kezdtek, miközben Becca a csomagokkal bajlódott.
Ekkor azonban váratlanul a segítségére sietett egy nő:
A semmiből előlépett egy édesanya, és azt mondta, hogy nyugodtan menjünk be elé, mert »tudja, milyen az ilyesmi«. Wyatt ekkorra elaludt, így az összes fedélzeti poggyászt egyedül vittem, amikor elém ugrott egy másik édesanya is, és azt mondta: »Add ide a csomagokat, segítek«
– olvasható a bejegyzésben.
Ezzel azonban még nem értek véget a megpróbáltatások: a kisfiú a felszállásnál teli torokból üvölteni kezdett. Ekkor az egyik nő ismét a segítségére sietett. Annyit mondott, hogy „úgy látszik, egy kis pihenésre van szükséged”, majd az ölébe vette a kisfiút, aki hamarosan elszenderedett. A leszállás után boldog karácsonyt kívánt nekik, majd elbúcsúzott.
Az édesanya a Facebookon még egyszer megköszönte a rengeteg segítséget. A bejegyzés alá tízezrével érkeztek az elismerő hozzászólások. A posztot már csaknem 130 ezren megosztották. Az édesanya úgy döntött, kihasználja a hirtelen jött figyelmet, és egy beteg gyerekeken segítő szervezetnek kezdett pénzt gyűjteni a Facebookon.
(Mirror)