Család

Beszóltak a várandós híradósnak, visszavágott

A nézők szerint túl sokat hízott az első gyermekével várandós hírolvasó.

Egy amerikai tévécsatorna egyik hírolvasója, Erica Simon február közepére várja első gyermekét. A nézők azonban egy ideje rosszindulatú kommenteket írogatnak róla a közösségi oldalakra amiatt, mert szerintük túlságosan meghízott a várandóssága alatt. A kismamának elege lett a beszólásokból és a Twitteren vágott vissza.

Erica Simon (Facebook)

„Igen, tudom, hogy filigrán vagyok, így a hirtelen felszaladt kilók meglátszanak. Nem, nem várok ikreket, és nem vagyok mindenórás. Szólni fogok, ha szülök, addig nyugalom” – írta.

A twitterezők közül rengetegen fejezték ki szimpátiájukat, hangsúlyozva, hogy senkinek sincs joga beszólni a terhessége vagy az alakja miatt.

Akadt olyan is, aki felhívta a figyelmet arra, hogy egy kismama számára legalább ilyen bántó, ha azért tesznek rá megjegyzést, mert nem találják elég nagynak a hasát.

„A tanulság: a gyermek Isten áldása. Nem kell szégyenkezned. Ne törődj a tapintatlan emberekkel” – fogalmazott Erica Simon egy másik posztban, miután szembesült azzal, hogy a története mekkora visszhangot váltott ki.

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top