nlc.hu
Család
Már a kisgyerekeknek is kellenek célok az életben

Már a kisgyerekeknek is kellenek célok az életben

A boldogságórákon januárban ki is tűzi őket az a mintegy százezer óvodás és iskolás, akik részt vesznek a Jobb Veled A Világ Alapítvány programjában. De a pedagógusok és a pszichológusok szerint érdemes foglalkozni a dologgal odahaza is.

A Jobb Veled A Világ Alapítvány Boldogságóra-programjának köszönhetően 2019 elején már nemcsak a felnőttek ülnek le, hogy előre tervezzenek, hanem egyre több iskolás és óvodás is kitűzi a céljait az évre, és átgondolja, hogy hogyan tudja azokat megvalósítani, ugyanis ebben a hónapban a boldogságórák témáját a célkitűzések adják. A tervek természetesen igencsak sokszínűek: vannak, akik közös táborozásra vágynak az osztálytársakkal, mások arra, hogy rendőrök vagy mozdonyvezetők legyenek, megint mások a gimnáziumi felvételire koncentrálnak.

A boldogságórákról

A boldogságórák célja egy ingyenesen elérhető programmal segíteni, hogy boldogabbak legyenek a gyerekek, és tudatosítani, hogy a pozitív pszichológiai kutatások szerint bárki képes a boldogságfokozó technikák elsajátítására. A kezdeményezéshez több mint ezer iskola csatlakozott, így közel százezer gyerek és hatezer pedagógus vesz részt a programban. A boldogságórák nem problémamentes életmodellt akarnak állítani a fiatalok elé, hanem vezérfonalat kívánnak adni nekik, hogy könnyebben nézzenek szembe a kihívásokkal, valamint lehetőséget teremtenek a testi-lelki egészségmegtartás tényezőinek tanulmányozására.

Morvai Dóra pedagógus ennek kapcsán arra hívja fel a figyelmet, hogy nagyszerű lehetőség, ha gyermekünkkel együtt tűzünk ki magunk elé célokat, mert eközben megismerhetjük az álmait, vágyait, és megtudhatjuk, mi az, ami igazán fontos a számára. Erre pedig kitűnő alkalom az új év, a nagy fogadalmak, az újrakezdés időszaka.

Így tervezzünk a boldogságóra keretein kívül

Fontos, hogy válasszunk egy megvalósítható, elérhető célt idénre, és szőjünk terveket. Ehhez meg kell értetnünk a gyermekünkkel, milyen fontos az, hogy céljaink legyenek az életben. Legyünk példaképek a számára! Beszéljünk, beszélgessünk a vágyainkról, miért pont erre vagy arra esett a választásunk, miért épp ezt szeretnénk elérni az életben. Meséljük el azt is, mit tettünk meg, vagy mit kell még tennünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk, és figyeljünk oda, amikor a gyerek akar beszélni a vágyairól, céljairól, hallgassuk meg, bátorítsuk.

Ha úgy gondoljuk, a cél irreális, ne vegyük el a kedvét a megvalósítástól, inkább keressük meg az irreálisban azt az apró reális célt, amivel kezdhetünk valamit. Ne törjük le, ne keserítsük el, mert legközelebb nem fog hozzánk fordulni. Ha elutasítjuk, nem kíváncsiskodunk, nem érdeklődünk, nem fog többet mesélni nekünk, és azt vesszük észre, hogy kiszorultunk a saját gyermekünk életéből. Ha pedig elkészültek a tervekkel kapcsolatos jegyzeteink, rajzaink, tegyük ki őket a lakásban jól látható helyre, oda, ahol akár mindennap vethetünk rájuk egy-egy futó pillantást – így a programokkal zsúfolt hétköznapokban sem fogunk elfelejtkezni a kitűzött célokról.

Az alábbiakban kedvcsinálóként bemutatunk három levelet, amelyek Szabó Márta, a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola tanítónőjének boldogságóráján születtek a kitűzött célokról. Publikálásukhoz természetesen a gyerekek is hozzájárultak.

Máté és Tamás nyári táborba vágynak (Fotó: Boldogságóra)

 

Márk a Radnóti Gimnázium tanulója szeretne lenni (Fotó: Boldogságóra)

 

Maja és Vanda gimnasztikára szeretnének járni (Fotó: Boldogságóra)

Kiemelt kép: Jobb Veled A Világ Alapítvány / Boldogságóra

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top