nlc.hu
Család
Borzalmas bosszút állt exe kocsiján

Borzalmas bosszút állt exe kocsiján

Alaposan megrongálta volt férje autóját a bosszútól fűtött nő, a kamerák azonban lebuktatták.

Egy foktői férfi még tavaly augusztusban tett feljelentést a Kalocsai Rendőrkapitányságon ismeretlen tettes ellen, aki piros festékkel lefújta a kocsiját. Mint a sértett elmondta, a tanyájához közel, egy gyár parkolójában hagyta az autót két nappal korábban, majd az egyik este véletlenül – állatai legeltetése közben – vette észre, hogy a fehér autót piros festék borítja – számolt be a police.hu.

Forrás: police.hu

A kalocsai rendőrök az ügyben nyomozást rendeltek el. Ennek során az üzem kameráinak felvételei és a biztonsági őr segítségével, valamint a sértett közreműködésével beazonosították a rongálás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható asszonyt. A 69 éves nő – akiről kiderült, hogy a sértett volt felesége – kihallgatása során elmondta, hogy haragudott volt házastársára, és kellemetlenséget akart neki okozni. A kárt 450 ezer  forintra rúgott, mivel az autó szinte minden eleme, üvege festékes lett.

Forrás: police.hu

 

Forrás: police.hu

A Kalocsai Rendőrkapitányság most fejezte be az ügy vizsgálatát, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top