Család

3 dolog, amit minden egyéves baba csinál, és teljesen normális

Mit csinál egy egyéves baba? Milyen reakciói vannak az őt körülvevő világra? Valójában már életének első hónapja után elkezdi érzékelni a külvilágot és felfedezni saját magát is. Íme a 3 leggyakoribb viselkedés, amit egy egyéves gyerek tutira csinálni fog.

Egy ilyen pici baba szinte hétről hétre új gesztusokat tanul, új hangokat gügyög, és új dolgok érdeklik. Az első hónapokban természetesen a legmeghatározóbb az édesanyával való viszony. Ezen keresztül él meg mindent, de a tipikus babaviselkedésen túl már lassan-lassan megmutatkozik rá jellemző karaktere is.

1. NEM – az első szavak egyike

Pont mint egy minitinédzser, ahogy elkezdi definiálni önmagát, ellenáll anya és apa akaratának, ezt pedig a legegyszerűbben a  nemet mondással tudja kifejezni. Alakul saját identitása, és a játék részévé teszi, hogy egyetért-e dolgokkal, vagy nem. Ne essünk kétségbe, ez nem azt jelenti, hogy már most mindent elrontottunk a gyerekneveléssel kapcsolatban. Ez egy teljesen normális életszakasz.

Tanács: Ne engedjetek neki mindig csak azért, hogy elejét vegyétek az esetleges hisztinek. Beszéljetek hozzá, és keressetek kompromisszumos megoldást.

2. Mindent egyedül akar csinálni

Egyéves kortól megtapasztalják saját képességeiket, és teljesen normális, hogy egyedül szeretnék megtapasztalni saját tetteik sikerét. Persze az öltözködés, fürdés és cipőkötés ebben az életkorban még egyáltalán nem megy bakik nélkül, de ez egy tanulási folyamat.

Tanács: Ha van időtök, segíts neki észrevétlenül, és hagyd, hogy a nem veszélyes dolgokat próbálgassa bátran egyedül megcsinálni

Mindenre nemet mond

3. Nem eszi meg, amit anya ad

Ez is az önálló akarat egyik jele: nem azt akarja enni, amit anya ad neki, és nem akkor, mikor a szülei szeretnék. A cumisüveget is egyedül cipeli és használja, próbálgat kanállal enni több-kevesebb sikerrel, és lelkesen mond nemet anya finom főztjére.

Tanács: Kínáljatok neki többféle ételt, és engedjétek, hogy ő válasszon. Így elégedett lesz önállóságával, és mégis megette a neki szánt fogást.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top