A dohányzás miatt veszítette el két gyerekének felügyeleti jogát egy spanyol férfi – közölte az El Mundo című spanyol napilap kedden.
Az újság birtokába került ítélet szerint az apa „teljesen felelőtlen módon veszélybe sodorja a kiskorúak egészségét azzal, hogy nincs tekintettel másra saját függőségén kívül”.
A córdobai bíróság a dokumentumban kifejtette: az eljárás során a gyerekek is kifejezték aggodalmukat, amiért el kell viselniük a füstöt, az idősebbik, 13 éves gyerek pedig elmondta, hogy apja még az ő szobájában is rágyújt.
Az ítélet szerint a kóros dohányos apa kevés érdeklődést tanúsít az iránt, hogy megóvja gyerekeit a füstös környezet objektív kockázataitól.
Nem lenne logikus, ha a gyerekeket otthonukban nem védenék éppúgy, ahogy nyilvános helyeken, oktatási intézményekben, munkahelyeken, egészségügyi intézményekben minden állampolgárt, akár kiskorú, akár felnőtt
– mutatott rá a bíróság.
A peres eljárást a gyerekek édesanyja kezdeményezte. Kérte, hogy a válás után megállapított közös felügyeleti jogot kizárólag ő gyakorolhassa. Eddig heti váltásban nevelték a gyerekeket, akikkel az apa a jövőben két hétköznapot tölthet hetente – írta az újság.
Címképünk illusztráció (iStock)