Kayla Lucas egy 28 éves walesi édesanya, akinek 4 éves fia, Frankie autizmussal él. A kisfiú állapota a mindennapokban is épp elég nehézséget okoz számukra, ám most egy helyi vendéglőből is kidobták őket, miután egyes vendégek panaszkodni kezdtek a szerintük túl hangos kisfiúra.
Ez nem óvoda!
– közölte az egyik pincér az anyukával. Kayla azonban hiába próbálta elmagyarázni a személyzetnek, hogy Frankie nem rossz, csupán autista, ők nem tágítottak – írja a Mirror.
Az anyuka elmondása szerint barátokkal voltak, és Frankie valóban túlpörgött egy kicsit, annyira jól érezte magát. Emiatt sikoltozni, kiabálni kezdett. Kayla megpróbálta kordában tartani őt, de a személyzet nagyon hamar elvesztette a türelmét.
Az emberek megbámultak minket. Szerintem nem értik meg, milyen az autizmus. Fontos lenne, hogy tájékozottabbak legyünk. Úgy érzem, nem mehetünk sehová a fiam állapota miatt, és hogy az emberek nem értik meg, miért kiabál. Pedig ez nem hiszti, ez az állapotával jár
– mondta, majd hozzátette: nem először fordult elő velük ilyen eset.
A Mirror megkeresésére a vendéglő tulajdonosa is nyilatkozott az ügyben. Ő továbbra is kitart amellett, hogy a kis családot jogosan küldték el. Elmondása szerint a kisfiú fel-alá rohangált, és nagy zajt csapott, emiatt több vendég is panaszkodott. Neki pedig az üzletre is gondolnia kell, más vendégek érdekeit is figyelembe kell vennie – tette hozzá.
Címképünk illusztráció (iStock)