nlc.hu
Család
Haza akarják toloncolni Kanadából a bántalmazott magyar családot

Haza akarják toloncolni Kanadából a bántalmazott magyar családot

A gyerekek apja az egész családot verte. A családot most hazatoloncolják Kanadából.

Napok óta foglalkoztatja a kanadai közvéleményt annak a magyar családnak az esete, amelynek tagjai az erőszakos férj elől menekültek Kanadába, most viszont kitoloncolják őket. A. Erzsébet a Global Newsnak nyilatkozott arról, hogy úgy érzi, nem lennének biztonságban volt férjével egy országban.

Mielőtt idejöttünk, volt, hogy a torkomnál megragadott, majd a falhoz vágott” – mondta volt férjéről a nő. Gyerekei hozzátették: „Amikor apánk mérges lett, akárminek nekiment. A legközelebbi falnak, embernek, kanapénak, akárminek. Csak úgy megütött akárkit.

Pexels

Hat év után azonban a kanadai hatóságok visszatoloncolják Magyarországra a családot. Indoklásuk szerint az anya korábban, a válás után megadta a láthatási jogot az apának, ez pedig nem támasztja alá az erőszakos férfiról elmondottakat. A családnak ezért nincs jogalapja Kanadában maradni. A. Erzsébet jogi képviselője ugyanakkor azt mondta, „nem lehet valakit azért elítélni, mert nem úgy reagált, ahogy azt elvárnánk tőle egy ilyen helyzetben”.

Kanadában utcai megmozdulásokkal tiltakoznak a hatóság döntése ellen.

(via Blikk)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top