Mindig van rá alkalom és ok
„A bókolás a kommunikáció része, egy kapcsolódási pillanat, mozzanat – mondja Tábor Iván pszichológus. – Vagy egy kapcsolat kiépítésére, vagy egy már meglévő kapcsolat megerősítésére használjuk. Az, hogy milyen hatása lesz, sok tényezőtől függ: a helyzet maga legalább annyira befolyásolja, mint az adott személyek közötti pillanatnyi viszony.
A »Milyen csinos vagy ma!« mondat teljesen mást jelent, ha a főnök mondja a titkárnőnek, a zsebpénzt remélő kamasz fiú az édesanyjának, a vizsgázó a vizsgáztatónak, az ismeretlen fiú a metrón a lánynak, akit először lát, és még sorolhatnánk.
Lehet rácsodálkozás, vagy egy játszma része is. Az azonban biztos, hogy aki bókol, az kapcsolatot keres a másikkal, akár tudatosan, akár tudattalanul.”
Alain Delon kissé tolakodó kézcsókjának elszenvedője: Karen Scheele (Fotó: Andreas Rentz/Getty Images)
A bók szárnyakat ad
Egy-egy jól elhelyezett dicséret nemcsak az önbecsülésünknek tesz jót, hanem akár a teljesítményünket is javíthatja. Egy japán kutatócsoport kísérlete legalábbis ezt bizonyítja. A 48 résztvevőt két csoportra osztották. Mindkét csoport feladata ugyanaz volt: egy feladatsor egyik részét kellett megoldaniuk az első nap, amit rögtön ki is értékeltek számukra, aztán másnap a feladatsor másik felét is megkapták.
Az egyik csoport tagjaival a feladatsor végén a kísérletvezetők egyszerűen közölték az eredményt, és megállapították, hogy mindenki derekasan helytállt. A másik csoport tagjainál külön kiemelték a szép megoldásokat, megdicsérték azt, aki a leggyorsabban végzett, és ügyeltek arra, hogy mindenki kapjon egy-két személyre szabott, kedves szót.
A vizsgálat során kiderült, hogy a szóban kapott elismerés ugyanolyan hatást vált ki, mint amikor valaki pénzjutalmat kap egy-egy jól végzett feladatért: a külön pozitív megerősítésben részesült kísérleti alanyok nagyobb kedvvel és kitartóbban álltak másnap a feladatokhoz, mint azok a társaik, akiknek csak egyszerűen visszajelezték, hogy megfelelően teljesítettek. Egy bók tényleg szárnyakat ad az embernek!
Fontos, hogy értsük egymást
A bókolás kultúrája az idővel és a szokásokkal együtt is változik. Néhány száz évvel ezelőtt úgy tartották, hogy egy gyereket tilos hangosan dicsérni, milyen szép vagy aranyos, mert a bókokra felfigyelhet az ördög, és eljöhet, hogy elvigye magával a kicsit. Azokban az időkben, amikor a fertőző gyerekbetegségek ellen nem volt védőoltás, és könnyen halálos kimenetelűvé is válhattak, ez nem is tűnt értelmetlen babonának – ma már csak néprajzi érdekesség.
„A bók csak akkor éri el a szándékolt célt, ha mind az adó, mind a fogadó fél tisztában van a jelentésével, és ugyanazt értik alatta – mondja a szakember. – Különféle szociokulturális háttérből érkezőknek ugyanaz a szó vagy mozdulat teljesen más jelenthet.
Lehet, hogy valaki a saját normái szerint úgy érzi, hogy egy kedves gesztust tett, a másik viszont halálosan megsértődik rajta, mert az ő értelmezési tartományában ez már túlzott személyeskedésnek számít. Mind a kettőjüknek igaza van a maga nézőpontjából, mégsem születik meg az a kapcsolódás, amire a bók eredetileg irányult.
Ha nem is lesz sértődés egy-egy félrecsúszott dicséretből, megeshet, hogy a fogadó fél észre sem veszi, hogy éppen bókot kapott. Ilyenkor az sérül, aki a bókot adta: az, hogy a másik nem reagált egy szerinte egyértelműen pozitív megnyilvánulásra, kellemetlen, sértő, vagy akár egyenesen megalázó élmény lehet a bókoló számára. Ha egy stabil és jó kapcsolat van köztük, ilyenkor a kínos helyzet feloldható viccel vagy bocsánatkéréssel, ha azonban egy épülőfélben lévő kapcsolatban történik ez, visszavetheti vagy meg is akadályozhatja a közeledést.”
„Te vagy a leg…”
„Egy párkapcsolat első szakaszában, mikor a szerelmesek kölcsönösen idealizálják egymást, a bókolás sokszor teljesen természetes része a kommunikációnak – mondja Tábor Iván. – Később ezen többet kell dolgozni. Ha valakit már nagyon ismerünk, kevesebb meglepetéssel szolgál, így nem csodálkozunk rá már minden apróságra, nehezebb minket elkápráztatni.
Ezzel együtt fontos, hogy olyan szemmel nézzük a másikat, hogy mindig felfedezzünk benne valami különlegeset, csodálatra méltót. Ha ez kikopik az évek alatt, akkor valamelyik fél elkezdheti úgy érezni, hogy nem érti, miért van a másikkal, hiszen nincs is benne semmi különös.
Vagy éppen azon kezd gondolkodni, hogy a másik miért van még vele, amikor már nem is bókol, tehát már nem is érdeklődik úgy, mint eleinte. A bókok egy párkapcsolatban az érdeklődés fennmaradását jelzik.”
Az első fellángolás, feltétel nélküli rajongás és rózsaszín köd után tehát jön az a szakasz, amikor meg kell dolgoznunk egymás figyelméért és elismeréséért. Sokan elfelejtik, hogy egyáltalán nem természetes dolog, hogy a párunk velünk van, hanem mindennap minket választ valami alapján, ahogy mi is őt. A tartós kapcsolatban elhangzó bókok ezt a választást erősítik meg. Közben pedig saját magunknak is szól egy kicsit: lám, milyen jól választottam!
Judit, aki hosszú ideje él házasságban, ugyanezt vallja. „Mindig megörülök annak, ha a páromnak valami jól sikerül. Ebbe az olyan apróságok is beletartoznak, mint hogy a szeméhez illő színű inget vett fel aznap. És az is jó érzés, hogy ezt rögtön el is mondhatom neki. Neki is fontos, hogyan látom, és az is, hogy együtt tudunk örülni egy pillanatra valaminek.”
Az az igazság, hogy ő ritkábban bókol nekem, de éppen ezért ezeket a pici dicséreteket komolyabban is veszem, és tényleg szebbé teszi az együttlétet, hogy mondott rólam valami elismerőt.
Szerintem ha naponta harmincszor elmondaná, hogy mennyire csodálatos vagyok, nem is venném komolyan. De így minden szónak értéke van.”
Segítség, megdicsértek!
Bókot nemcsak adni, de fogadni sem egyszerű. Az, hogy hogyan reagál valaki egy dicséretre, sokat elárul arról, mennyire van tisztában a saját értékeivel. Ha úgy érezzük, hogy érdemtelenül kaptunk elismerést, az nem büszkeséggel, hanem szégyennel tölt el: nehéz feldolgozni az ellentmondást a magunkról alkotott kép és a mások által visszatükrözött benyomás között. Ha valaki örömmel fogadja a bókokat és megnyugvással tölti el, ha elismerést kap, az annak a jele lehet, hogy tisztában van az erősségeivel. Ha azonban kerüli, hogy mások dicsérjék, vagy épp ellenkezőleg: szinte kikényszeríti, hogy valami szépet mondjanak róla, az alacsony önbecsülést jelezhet.
De hogyan is érdemes fogadni egy bókot, hogy ne tűnjünk se beképzeltnek, se olyannak, aki lebecsüli saját magát? Mint általában, itt is a legegyszerűbb megoldás a legjobb. Egy sima „köszönöm” pont elég. A magyarázkodás, visszadicsérés, az „ugyan, pedig ma nem is aludtam ki magam” típusú mentegetőzések az egyébként könnyed társalgási helyzetet feszengéssé változtathatják egy pillanat alatt. A legjobb, ha tudomásul veszed, hogy valaki különlegesnek lát, visszajelzed, hogy észlelted a gesztust, hálás vagy érte, és lépsz is tovább. És jó, ha tudod: minden bóktól egy kicsit magabiztosabb leszel, ami további bókokat eredményezhet. Légy rá büszke!
