Három helyett akár 15 igazolható nap az iskolákban – ennyit javasol a Házi Gyermekorvosok Egyesülete (HGYE). Szerintük sok esetben nem ellátásért, hanem csak igazolásért viszik a szülők a gyerekeket a rendelőkbe – számolt be az RTL Híradó.
„Nem nagyon súlyos betegek vagy éppen gyógyulóban lévő, már egyáltalán nem beteg gyerekek kényszerből egy járványban akár fél órát, egy órát egy légtérben ülnek akut, súlyos, lázas betegekkel” – magyarázta dr. Póta György, a HGYE elnöke.
Bár az egyesület évek óta harcol emiatt, még mindig csak két település iskoláiban vezették be az új rendszert. „A pedagógusok visszajelzése szerint semmiféle negatív következménye nem volt, nem voltak nagyobb lógások, nem lett sokkal több hiányzás” – mondta el dr. Póta György.
Kereste az ügyben az RTL Híradó az Emberi Erőforrások Minisztériumát, azt írták, egyeztetnek az ügyben.
Kiemelt kép: iStock