Péter: kislánya még óvodás, fia nyolcadikos Budapesten
Az óvodában egyszer véletlen fültanúja voltam annak, amikor a dadus és az egyik óvónő arról beszélgettek, hogy nem lesz még a héten fizetés, pedig mindkettőnek elfogyott a pénze. Arra gondoltam, hogy egy óvónő nem tudja rendesen ellátni a feladatát, ha azon kell napközben agyalnia, hogy miből vesz élelmiszert a hétvégére a családjának.
Márpedig én azt akartam, hogy a pedagógusoknak legyen elég türelmük, idejük, és legfőképp kedvük a fiamhoz, akikkel hét közben tulajdonképpen több időt tölt, mint a velünk. Nem állítom, hogy csak akkor lehet jó egy pedagógus, ha jól keres, mert szerintem ez a szakma is inkább hivatás, de abban tökéletesen biztos vagyok, hogy napi szinten anyagi gondokkal küzdeni a munkára is rossz hatással van.
Én a legdrágább kincsemet, a gyerekemet bízom a pedagógusokra, szeretném, ha legalább hónapról hónapra kijönnének a fizetésükből, ezért már eleve olyan alapítványi iskolát kerestünk a fiamnak, ahol tudtuk, hogy a tanárok fizetésére is jut valamennyi a tandíjból. Jó oktatást akartam.
Dóra: két kisfia elsős és másodikos Budapesten
Nekem az óvoda négy év stressz volt. Lehet, hogy problémás anyuka vagyok, de az is lehet, hogy az oktatási rendszerrel van probléma. Mindenesetre nem passzoltunk egymáshoz, az biztos. Szerintem táncoltak az örömükben az óvónők, amikor elballagtak a gyerekeim, és becsuktam magunk mögött a kaput.
Nem vagyok hárpia, de igényt tartottam volna arra, hogy mindig mindenről tájékoztassanak, ami a gyerekemmel kapcsolatos. Ehhez képest még akkor sem hívtak fel telefonon, amikor a fiam elesett az udvaron, beverte a fejét, és utána hányt.
Tipikus olcsó húsnak híg a leve szituáció volt. Ingyenes szolgáltatás, de ne is reklamáljak. Nekem pedig vannak elvárásaim, és inkább fizetek, de beleszólást akarok a gyerekeim nevelésébe reggel nyolc és délután négy között is. Ezt a jogot vásároltam meg az alapítványi iskolában tandíj néven. Megjegyzem, eddig még semmiért nem kellett szólnom, úgy tűnik, benne van az árban a folyamatos, kielégítő szülőtájékoztatás.
Mindenki mást vásárol meg egy alapítványi iskolában
Dia, másodikos kislány anyukája Budapesten
Amikor a kislányom óvodás lett, meghalt a férjem, én pedig mély depresszióba estem, ezért a lányom fél évig édesanyáméknál volt. Én kórházban voltam három hónapig, majd otthon próbáltam újra felépíteni magam, közben természetesen minden nap találkoztam a szüleimmel és a gyerekemmel. A kislányom nagyon szorongó gyerek lett sajnos, nehezen oldódik, főleg gyerekközösségben.
Én össze tudtam szedni magam orvosi segítséggel, de ő még mindig nem heverte ki a történteket. Egy átlagos magyar iskola egyszerűen bedarálná őt.
Most huszonegyen járnak az osztályba, az osztálytanítók szeretik, elfogadják olyannak amilyen, de közben nagyon támogatják is. Ha csak öt-hat gyerekkel több lenne az osztályban, neki már akkor sokkal nehezebb lenne a dolga, de így, ha jó napja van, még énekelni is kiáll az osztálytársai elé.
Az iskolának van állandó gyerekpszichológusa is, akihez a lányom hetente kétszer jár egy-egy órára. Tulajdonképpen már ezen majdnem visszajön az alapítványi díj, de nagyon remélem, hogy pár év múlva már nem lesz szüksége rá. Nem is tudom mi lenne, ha nem tudnám megfizetni az iskolát. Azt hiszem, inkább hitelt vennék fel, vagy eladnám a lakást, csak jó helyen tudjam a lányomat.
Zoltán, ötödikes kisfiú apukája Győrben
A fiam aspergeres. Mindenki Sheldon Cooperre gondol, de ő más.
Az közös bennük, hogy az én gyerekem intelligenciája is jóval átlag feletti, de neki gyakran vannak dühkitörési, ilyenkor kiabál, káromkodik, verekszik. A csúnya, provokáló beszéd a mindennapjaink része, amióta csak beszélni tud.
Annak ellenére, hogy már négyévesen folyékonyan olvasott, a szociális és az érzelmi intelligenciája annyira elmarad a korosztályáétól, hogy kisegítő iskolát javasoltak számára. Amikor bementünk megnézni, nem akartuk elhinni, hogy valóban ide szánják a gyerekünket.
Sikerült nem messze találnunk egy alapítványi iskolát, ahol vállalták a vele járó feladattöbbletet, és felvették első osztályba. A tandíjat a cégem fizeti, amiért nem tudok eléggé hálás lenni nekik. Amióta oda jár, úgy nyílik ki, mint egy rózsa.
Minden nap kap külön fejlesztést, és teljesen ép osztálytársaival tanulhat. A káromkodás is jelentősen csökkent, decemberben volt egy nap, amikor egyszerűen elfelejtett csúnyán beszélni. December 19 szerda. Megjegyeztem, úgy érzem van arra remény, hogy felnőttként teljes értékű tagja lehessen a társadalomnak.
Kinga, egy nyolcadikos lány anyukája Budapesten
Az angol miatt írattuk magániskolába a lányunkat, de sokkal többet kaptunk a pénzünkért, mint a jó angol nyelvtudás. Hét különböző országból érkeztek az osztálytársai, négy vallást tartanak, és igazi nemzetközi közösséggé váltak az évek során.
Az iskola nem olcsó, de mire költsek, ha nem a gyerekem tanulmányaira?!
Jövőre átmehetne egy jó állami gimnáziumba, de már nem szeretnénk. Pár éve még úgy terveztük, hogy nyolcadik után pont jó alkalom lesz váltani, de közben úgy érzem, teljesen idegen lenne már neki egy állami iskola.
Remélem senki nem gondolja ezt nagyképűségnek, de a lányom jobban kapcsolódik már a külföldi osztálytársaihoz, mint a magyar gyerekekhez. Persze megpróbálhatnánk a váltást, de az olyan nagy törés lenne neki, mintha külföldről költöznénk haza. Amúgy is külföldre tervez egyetemre menni, úgyhogy nem szakítjuk meg az oktatás ívét, marad a magániskolában.
