Túl sokat sírtál, túl hisztis, túlérzékeny, túl kövér kislány voltál, akinek még a haja sem állt úgy, ahogy kellett volna, hát nyilván nem lehetett szeretni. Követelőztél, vagy épp túl csendben voltál, az oviban nem bírtál összezárt lábakkal ülni az anyák napi ünnepségen, szénné égetted szerencsétlen anyádat. Bezzeg mindenki más milyen szépen elmondta a verset, te meg csak ültél szégyenlősen és kukán, még erre sem voltál képes, hogy ezt a kis örömet megadd anyádnak, hogy mások lássák, milyen jól nevelt téged.
Nem köszöntél elég hangosan a szomszéd néninek sem, nem rajzoltál olyan szépen, mint a Kata és nem bírtál normálisan még menni sem, hát mi az, hogy befelé dőlt a bokád, csak a baj volt veled folyton.
Anyád megtett érted mindent, a lelkét is kitette, az isten pénzét is rád költötte, hogy valahogy gatyába rázzon és normális embert neveljen belőled, de egy csőd vagy, már annak is születtél.
Soha nem érhettél a testvéred nyomába. A fiú az mégiscsak fiú. Azt imádni kell. Bármit csinált, az úgy volt jó, bezzeg neked nem sikerült, megfelelni anyának, na, azt soha. Kitűnő voltál az iskolában? Az semmi, a testvérednek csak három hármasa volt, micsoda fantasztikus teljesítmény! Diplomát szereztél? Ugyan már, nézd meg a tesódat, milyen sikereket ér el a Mekiben!
Képünk illusztráció – Forrás: Pexels/Jennifer Moore
Ahogy cseperedtél, úgy sűrűsödtek a konfliktusok, úgy jött egyre több kritizálás és gúnyolódás anyádtól.
Hát hogy öltözhetsz így fel, nem csoda, ha mindenki kurvának néz! Mint egy tehén, úgy nézel ki! Jobb lett volna, ha meg sem születsz! Tönkreteszed az életemet, hogy nem bírsz normálisan viselkedni! Ne csodálkozz, hogy dagadt vagy, ha ilyeneket eszel!
Egy idő után már nem is akartál a kedvében járni. Feladtad belül, de beléd égett, beléd ivódott, mint szivacsba a víz, hallod anyád hangját a saját fejedben még most, felnőttkorodban is.
Itt vagy felnőtt nőként, és minden áldott nap harcolsz a mérgező anyáddal a lelkedben.
Minden alkalommal, amikor beindul az önostorozás, anyád szólal meg benned. Lelki furdalásod van, mert megettél egy gombóc fagyit? – Anyád szólt. Belenézel a tükörbe, és gusztustalannak látod magad? – Anya hangja. Tönkrement a párkapcsolatod, és biztos vagy benne, hogy csak a te hibád, mert téged nem lehet szeretni? – Anya, anya, anya. Az a kis gonosz, mindent kritizáló, lehúzó, önbizalmat romboló, kemény, gúnyos, rideg, szidalmazó hang: a mérgező anyádat visszhangozza.
Mert ekkora hatással van a gyerekre, főleg egy lányra, ha mérgező anyja van. Nem múlik el a gyerekkorral, viszed magaddal tovább, egy életen át. Minden napodat tovább mérgezi, még akkor is, ha nem beszélsz vele egyáltalán. A bőröd alá eszi magát, a húsodban él, a tüdőddel lélegzik benned. Ha hagyod.
Csak vedd észre, hogy a mérgező anya ott munkál benned! Ez az első lépés. Ha rájössz, hogy az a hang, ami ellened dolgozik a fejedben, nem a saját hangod, hanem az anyádé, már félig legyőzted. Ha felismered a helyzetet, amikor ugyanúgy viselkedsz, mintha újra pici gyerek lennél, és rimánkodnál az anya szeretetéért, akkor képes vagy kilépni a hatása alól. Ha a saját gyermekedként kezdesz bánni magaddal, dédelgeted, és átöleled azt a kislányt, akit az anyád elutasított, és és még a létezése is zavarta, akkor szabadulsz meg a mérgező anyádtól. Ne add meg magad neki, küzdj ellene, hogy ne tegye tönkre az egész életedet.
