nlc.hu
Család

Megszégyenítették a diáklányt, aki kertésznadrágban ment iskolába

A 15 éves Courtney idén először vett fel rövidnadrágot, de az egyik tanárának ez nem tetszett.

nlc - Család

Bár az érintett Kentucky állambeli középiskola öltözködési előírásai nem tiltják, hogy egy diák kertészrövidnadrágban menjen iskolába, Courtney Robinsont mégis megszégyenítette és hazaküldte az egyik tanára a lány öltözéke miatt.

A tinilány a Yahoo Lifestyle-nak arról beszélt, hogy a tanára szinte azt sugallta, hogy a ruhája felér egy bűncselekménnyel. „Piszkosnak és gusztustalannak festett le” – mondta Courtney.

A lány korábban testképzavarral küzdött, így a tanára megalázó szavai után nagyon szégyellte magát, a testét.

Christy Moore, a Lawrence Megyei Középiskola vezetője csak ennyit mondott az újságíróknak: „Nem az a gyakorlatunk vagy eljárásunk, hogy információt adjunk ki a diákjainkról.”  Ugyanakkor átnyújtotta a sajtónak az iskola dress code-jának egy teljes példányát, amelyben leírják, hogy a nadrágok és szoknyák hossza nem érhet véget több mint három centivel a térd felett.

ezt nézd meg!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top