Babafürdetőket és popsikrémeket vizsgált a Tudatos Vásárlók Egyesülete, hogy kiderüljön, vannak-e potenciális egészségügyi kockázatot jelentő összetevők a termékekben.
A teszteléskor arra jutottak, hogy a vizsgált babafürdetők több mint fele tartalmazott problémásnak tartott tartósítószert és illatanyagot, és a popsikrémek közül a népszerű márkák is rosszul szerepeltek, leginkább a potenciálisan allergizáló illatanyagok miatt. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy nem biztos, hogy a drágább a jobb.
Két összetevő van, amit minden babatermékben el kell kerülni
Ha vásárlóként nem tudunk odafigyelni az apróbb részletekre, legalább két dolgot jegyezzünk meg, ami nagyon fontos – javasolják a tudatos vásárlók. Ez pedig az, hogy illatosítónak és színezéknek nincs helye babatermékekben. Az illatanyagokat jellemzően elég az összefoglaló „parfum” néven megemlíteni a termékcímkén, azonban a legelterjedtebb, allergiás kockázatot jelentő vegyületeket név szerint is fel kell tüntetni (pl. limonene, linalool).
Amikor a Tudatos Vásárlók Egyesülete a hazai boltokban, drogériákban és gyógyszertárakban kapható termékeket vizsgálta, kiderült: a babafürdetők közel 80%-a, a popsikrémek fele tartalmaz illatanyagot. Az illat a fogyasztók egy részének ugyan fontos, de felesleges kockázatot jelent, az illatanyagok egy része ugyanis allergén, irritáló hatású lehet, ezért használatuk mindenképp kerülendő, különösen a popsikrémek esetében, hiszen már amúgy is sérült bőrfelületről van szó.
A teszt során popsikrémekben ugyan nem, de két babafürdetőben találtak színezéket. A csomagoláson a színezék – az élelmiszer-adalékokhoz (E-számokhoz) hasonlóan – kóddal szerepel az összetevők listáján, a Cl betűk mögött lévő ötjegyű szám jelöli őket. Ezek az összetevők – amellett, hogy feleslegesnek tekinthetőek – eltérő kockázatot jelenthetnek.
Problémás anyagok, amelyeket szintén kerüljünk
Ha több időnk van a címke böngészésére, érdemes még néhány összetevőt kiszűrni a felsorolásból. Ezek a
- parabének (ami metil-parahidroxibenzoátként szerepelt az összetevőlistán). A vegyület elősegítheti a mellrák kialakulását, de több kutatásban felmerült a hormonális hatás, termékenységi zavarok, bőröregítő, allergén hatás is.
- A Methylisothiazonlinone és a Methylchloroisothiazolinone szintén tartósítóként használt allergén, irritáló hatású vegyületek, sőt az előbbi idegrendszert károsító hatású lehet.
- Babafürdetőkbe tehetnek még ún. felületaktív anyagokat. Ezek az anyagok a bőrön lévő zsíros anyagok, szennyeződések eltávolítását segítik. A problémás anyagok közül a leggyakrabban a Sodium Laureth Sulfate (SLS) vegyülettel találkozhatunk a csomagoláson.
- Hasonlóan irritáló hatású a Sodium Coco-Sulfate is.
- A fürdetőkben és krémekben a homogén állag eléréséért emulgeáló anyagokat alkalmaznak, ilyenek a PEG-(polietilénglikol-)vegyületek.
- A popsikrémek állagáért a zsírszerű összetevők a felelősek, ezek lehetnek kőolajszármazékok vagy növényi olajak. Egy átlagos fogyasztó azt gondolhatná, hogy az olcsóbb, fosszilis eredetű olaj használata az olcsóbb termékekre jellemző. Ezzel szemben a TVE tesztje során az derült ki, hogy kőolajszármazékot tartalmazó babapopsikrémek nagyobb arányban fordultak elő a magasabb árkategóriában.
Jó, ha benne van
- A cink-oxid gyulladásgátló, megköti a seb felületén a nedvességet, így szárítja, regenerálja a bőrt. A 29-ből 24 tesztelt popsikrémben volt is ilyen.
- A B5-vitaminnal rokon panthenol és a dexpanthenol a bőrben természetes formában is előfordul, gyulladáscsökkentő, antibakteriális hatású.
- Körömvirág (Calendula), kamilla (Chamomilla), parlagi ligetszépe (Oenothera) vagy kasvirág (Echinacea).
Ezek a legjobb termékek
A legmagasabb értéket (93%) a babafürdetők közül a NAOBAY Baby frissítő sampon és tusológél kapta, de a Babylove Sensitive babafürdető és a Töpfer Babycare fürdető & sampon is szorosan az élmezőnyben végzett 89 és 86%-kal. Ezek a fürdetők azzal kerültek a lista élére, hogy független minősítéssel rendelkeznek, és egyáltalán nem vagy csak nagyon kevés potenciálisan egészségkárosító, allergizáló összetevőt tartalmaznak.
A popsikrémek közül a legjobbnak (97%-os ponttal) a Lavera baba és gyermek bőrvédő kréme és a DM saját márkás Babylove Pelenkakiütés elleni krém bizonyult. Szintén pontlevonás nélküli, kiváló eredményt (93%) ért el a Töpfer babycare babaápoló popsikrém, harmadik helyre 90%-kal a NAOBAY baby popsikrém került. Ezek a termékek mind rendelkeznek független minősítéssel, és – nyilván ezzel összefüggésben – gyakorlatilag nem volt bennük kritikus összetevő.